A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-07-01 / 7-8. szám

^ SZÍV - 1993. JÚLIUS-5LV gVSZTUS

359

tanítóm, én vagyok a senkihez sem mérhető tanító." A taoizmusból kölcsönözte a New Age egyik sajátosságát: az abszolútum személyes vagy személytelen voltának lebegtetését. A New Age saját magát úgy is értelmezi, mint küldetést, hogy a különböző vallások különböző elemeit egymáshoz közelítse és új kapcsolatba hozza. Erre - nézetem szerint - dilettantizmusa következtében teljesen alkalmatlan.

A DIAIBOLEZMUJ§ EXTUEMETÁSA

A New Age zavaros áramlataiban megjelenik a sátánizmus ősi jelensége is, bár ez inkább csak periférikusán kapcsolódik a New Age mozgalomhoz, mint annak negatív szárnya. A sátánizmus körén belül két megszorítást szükséges tenni: meg kell különböztetni a reflektálatlan divatot és tényleges sátánimádást, majd ez utóbbin belül a verbális és ontológiai sátánizmust.

A reflektálatlan sátnizmust úgyis nevezhetjük, mint a divat ördögét vagy az ördög divatját. Ezek a külsőséges és zavaros gondolatok bizonyos heavy metal zenekarok repertoárjában szöveggé leegyszerűsödve terjednek. Ezek az okkultisztikus vonások azonban többnyire pusztán a show-business kellékei. A verbális sátánizmus nem tagadja a jót mint jót, hanem megjelenési formákat - rend, törvény, egyház stb. - utasít el mint rosszat. Az intézményesülésben lévő emberi bűnök láttán nemcsak ezeket, hanem ezek alapját is elutasítják.

A rossznak tapasztalt rend által rossznak mondott Sátánt a jónak vallott Krisztus helyére tették elgondolásukban. Végül is felcserélték a neveket, de csak a neveket. Nem akarják a rosszat jónak, és a jót rossznak mondani, nem igenük a rosszat mint rosszat. (Az egyháztörténelemben ilyen jellegű eretnekség volt a luciferiánusok szektája. Az ő mai megfelelőik azok, akik a családot - sőt akár a templomot - úgy élik meg, mint elutasítást, mint rosszat, ezért annak ellenkezőjét hangoztatják, noha valójában a jóra vágynak.)

Az ontológiai sátánizmus a tényleges sátánimádók mintegy anti- vallása. Jellemzője a destrukció, a pusztítás és önpusztítás, az anarchia és a káosz. A dolog illegitim természetéből következően (hiszen rájuk semmiképpen sem vonatkozhatnak a vallásszabadságot biztosító jogok) a jelenség kezelése rendkívül nehéz, egy megfogalmazás szerint nem is a pasztoráció, hanem az excorcizmus, a pszichiátria és a karhatalom körébe tartozik.