A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-07-01 / 7-8. szám

360 KATOLIKUS LLLOQSÍgi TÁJÉKOZTATÓ A NEW AGE TÁMADÁSA A KERESZTÉNYSÉG ELLEN Azzal vádolják a keresztényeket, hogy egyáltalán nem látszanak rajtuk a megváltottság jelei, és hogy amikor az embereknek igényük lenne a szakrális dolgokba való beavatkozásra, akkor ehelyett egy patriarchális hivatal instrukcióit kapják, egy intézményét, amely uralkodni akar a gon­dolat fölött és csak saját magával van elfoglalva. A nyugati filozófia és a keresztény teológia által kidolgozott fogal­makat a New Age elveti és definiálatlan, megragadhatatlan fogalmakkal igyekszik helyettesíteni. A jezsuita Berhard Grom így jellemezte a New Age világképet: „Az egész valóság egyetlen szellemenergiai-erőtér, ami­ben az isteni, a materiális kozmosz, a növény- és állatvilág és az ember csak graduálisan, mint különböző sűrűség és emanációs-sík különbözik egymástól." A New Age igazolja azt a megfigyelést, hogy ahol csökken a vallá­sosság, ott nő a babonaság. Ez a minduntalan felbukkanó új-babonaság úgy értelmezhető, mint az elvilágiasodás miatti hiányérzet visszahatása. Megjegyzendő, hogy a New Age-ben, mint a privatizált vallás legszélsőségesebb esetében, végletes formájában találkozik az idividualis- ta vallási tradíció és a szekuláris értelmiségnek a „vallás magánügy"-et propagáló törekvése, hogy a vallás társadalmi, politikai relevanciáját ta­gadva kiszorítsa hagyományos ellenfelét, az egyházias értelmiséget. Nyilvánvalóan a New Age a kereszténység számára sem nem teológiai, sem nem filozófiai kihívás. Mindazonáltal szükséges kimutat­nunk a New Age-rendszerek bölcseleti abszurditásait és erkölcsi hiányos­ságait. Ki kell mutatnunk az igazság kritikájának a kritikáját, valamint a szinkretizmus tévedéseit, a keresztények figyelmét pedig fel kell hívni arra, hogy még az ártatlannak tűnő magazinok horoszkópjaival való ka­cérkodás sem egyeztethető össze az Evangéliummal. TIANSZCENDENOAÉHSÉG Nézetem szerint a New Age transzcendenciaéhségként való értel­mezése a pasztoráció lehetőségének a feltétele. Ki kell mutatnunk az ember eredendő és éppen a lényegét megadó transzcendens nyitottságát, majd pedig azt, hogy a New Age nem más, mint éppen ennek a nyitottságnak elfojthatatlan felszólítására adott elégtelen válasz. Ezen a kapun át jutha­tunk el e nyitottság valódi Tárgyának bemutatásához. Mert a keresztség- ben kapott küldetésünk, hogy a kihívásokat lehetőséggé változtassuk! (Semjén Zsolt)

Next

/
Thumbnails
Contents