A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-07-01 / 7-8. szám

A SZÍV - 1993. JÚLIUS-AíigUSZTUS

357

Jobb, hogy börtönben voltam, mintha a Miodowa utcában (a lengyel érsekprímás székhelye) éltem volna ebben az időben. Jobb ez Isten dicsőségének, jobb az egyetemes egyház pozíciójának a világban - mint az igazság és a lelkiismereti szabadság őrének; jobb a lengyel egyháznak és jobb a nemzetem helyzetének; jobb az egyházmegyéimnek és jobb a papság magatartásának megerősítésére. És főleg jobb a lelkem javának. Ezt a következtetést ma, letartóztatásom órájában megkoronázom Te Beummal

és Magnificattal. (1956. szept. 25.)”

hoz vettem a breviáriumot és a rózsafüzért. (...) Kérdezik, hogy hozok-e mindent. Még egyszer kifejezem a tiltakozásomat az erőszakkal szemben, semmit sem viszek, csak breviáriumot és a rózsafüzért. Kimegyünk a folyosóra. Be szeretnék menni a kápolnába. A hatóság képviselője feltételt szab: „Szabad, amennyiben a Prímás nem fog ellenállást tanúsítani, mert minek is tusakodni". - Nem fogadom el a feltételét. Egy percre belépek a kápolnába, hogy ránézzek a tabernákulumra és Szűz Máriámra - a színes üvegablakon. Lejöttünk. Az ajtóból még egyszer ránéztem a Pápák Terme bejárata fölötti Czestochowai Szűz Mária képére, még egyszer tiltakoztam, és beszálltam az autóba. Velem együtt még hárman. Nem tudom pontosan, hány óra lehetett, amikor elhagytuk a prímási palota Miodowa utcai kapuját. Mindenesetre biztosan éjfél után volt.”

A Bíboros Prímást egész éjjel autóval vitték valahová. Mire hajna- lodott, egy kis tengerparti településre - Rywaldra érkezett, a Kapucinusok kolostorába.

(...) „Körülnéztem a szobán, ahol még valamelyik kapucinus atya itt tartózkodásának a nyomai láthatók.

Egyedül maradtam. A falon az ágy fölött Szűz Mária képe; „Rywal- di Szűzanya, vigasztald meg az elesetteket!" aláírással. Ez volt az első barátságos hang és nagy örömet okozott. Hiszen az történt, amivel annyiszor fenyegettek: pro nomine Jesu contumelitas pati. Már féltem, hogy nem lesz részem ebben a megtiszteltetésben, amelyből minden szemináriumi paptársamnak kijutott. Mindnyájan a koncentrációs lágerekbe vagy a börtönökbe kerültek. Többségük ott vesztette el az életét, néhányan nyomorékként jöttek vissza, az egyik a lengyel börtönből való szabadulása után meghalt. (...) Valami éretlen volna abban, ha én nem érném meg a börtönt. Valami nagyon helyénvaló történik most, és nem lehet kifogásom