A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-07-01 / 7-8. szám

348

XISSZÍV" - SZ'EVffl&iOS'BOgÁJl

nyomban végre is hajtották, itt, ezen a helyen. Ugyanakkor, szintén az ország törvénye szerint, az elfajzott gyilkos nő gyermekét a trónutódlásra méltatlannak nyilvánították. Halálbüntetés terhe alatt örökre száműzték Máriavárból, és úgy neveltették, hogy semmit meg ne tudjon származásáról."

„Most azonban - Oren király még jobban fölemelte a hangját -, azok megbocsáthatatlan hanyagságának következtében, akikre a gyermek őrzése volt bízva - Áru és Aret megremegett -, a fiú két napja eltűnt száműzetése helyéről. Nyilvánvaló, hogy fölserdülve megtudott valamit a származásáról, és most az ország törvénye és a legfőbb törvényszék jogerős ítélete ellenére zavart és fölkelést akar szítani, hogy csellel, erőszakkal magához ragadja a királyi hatalmat. Ti mindannyian élveztétek hosszú éveken át azt az áldást, amelyet igazságos és tetterős uralkodásom hozott rátok."

Oren kiterjesztette a karját és egy pillanatnyi szünetet tartott. A tetszésnyilvánításra várt, amely ilyen kijelentései után ki szokott törni. De ma az emberek feltűnő csendben maradtak. Kényelmetlen érzés fogta el, amint magán érezte ezer ember kérdő, fürkésző tekintetét. A fekete gárda néhány tagja ugyan kiáltozni kezdett: „Éljen Oren király! Halál minden lázadóra!" De két-három elszórt kiáltás után ismét teljes lett a csend. Oren király a torkát köszörülte, hogy elrejtse zavarát. Emelt hangon folytatta:

„Azért hívattalak ide benneteket, hogy tudtotokra adjam: támadás készül Máriavár ellen. De semmi ok nyugtalanságra. A fekete gárda a helyén van, és mindegyiktek tudja a kötelességét. A beszennyezett nászágyból született gazfickó, akinek vérében ott kavarog anyjának minden gyilkos hajlama, nem fogja betenni a lábát erre a helyre. Életével bűnhődik arcátlanságáért! Felelősnek érzem magam az ország jólétéért, és a legnagyobb szigorral fogok gondoskodni, hogy mindenki megtegye, amit kell. A hűtlenség legcsekélyebb gyanújáért is azonnali halálbüntetés jár. Ismertek engem, és tudjátok, ha az ország sorsa forog kockán, nem ismerek kíméletet."

Süket némaság uralkodott az udvaron. Egy tű koppanását is meg lehetett volna hallani. Az emberek fejében kavarogtak a gondolatok, de arcuk zárt és kifejezéstelen maradt.

Kora reggel óta furcsa szóbeszédek keltek szárnyra a várban. A kovács hallgatott, mint a sír, de a komornák a király fenyegetései ellenére sem tudták tartani a szájukat. És amit suttogva elpletykáltak - könyörögve, hogy aki hallja, ne mondja tovább -, az igazán nagyon furcsa történet