A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-07-01 / 7-8. szám

Si SZÍV - 1993. JÚLIUS-SWQUSZTIIS

343

utána egy óriási bagoly, és aztán, aztán... egy varangy az ágyban! Csak ők hárman lehettek, Oren! Ők hárman! Kettőt már megö..."

A király egy ugrással az ágynál termett, és öklével hevesen szájon csapta úgy, hogy Nolibáb visszaesett a párnájára.

„Meghibbantál? Fogd be a szád!" - ordította magánkívül a dühtől. A kovács meg a komornák elképedve bámultak a királyi párra. Mit jelentsen mindez?

Oren király most vérben forgó szemmel a jelenlevőkhöz fordult:

„Mars ki! Mit bámultok? - üvöltötte. - Mars ki! Senki többet be ne tegye a lábát ide! Senki egy mukkot ne merjen szólni a királynénak erről az őrült- ségi rohamáról! Akinek eljár a szája, életével fizet! Tudjátok, hogy nem szoktam tréfálni. Ki veletek!"

Ijedten, zavarodottan húzódott vissza a szobából mindenki. Mikor eltűntek, Oren király, amennyire lehetett, betámasztotta a feltört ajtót, visszajött, és egy székre ereszkedett Nolibáb ágya mellett. Fojtott dühvei támadt rá:

„Átkozott asszony! Kis híján kifecsegtél mindent! Hogy vinne el az ördög!" Nolibáb remegve, holtsápadtan feküdt az ágyban. Arcán nagy vörös foltot hagyott Oren ökle. Lélegzete akadozott. Meghunyászkodva hallgatott.

„Aludj most - mondta kicsit nyugodtabban Oren. - Én itt maradok és vigyázok, hogy ne jöjjön be hozzád megint valami denevér vagy egyéb féreg."

Nolibáb engedelmesen behunyta a szemét. Oren ültében a kardjára támaszkodott, amelyet mindig magával hordott. Nem azért maradt ott, mintha felesége életéért aggódott volna, hanem mert félt, hogy az asszony félelmének egy újabb rohamában elárulja a kettős gyilkosság titkát.

„Ezt a Nolibábot hamarosan örökre el kell hallgattatnom. Kezd veszélyessé válni. Valami ügyes módot kell találnom, valamelyik mérge majd megteszi!"

Ilyen „barátságos" gondolatok között töltötte Oren az éjszakát a széken, Nolibáb ágya mellett. Végül, miután semmi újabb nem történt, mind a ketten elszunyókáltak, és csak akkor ébredtek föl, amikor a reggeli nap már besütött a magas ablakon át a szobába, és sugaraival kedves, világos csíkokat festett a falra.