A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-07-01 / 7-8. szám

302

%A‘TOLi%us LixoQstqi 'rAjtxozrmó

Menekültek és bevándorlók

M

enekülni nem jó, bevándorolni sem, de maradni bizonyára még rosszabb. Elviselni a menekültáradatot viszont nagyon nehéz. A kérdés összetett, át kell elmélkednünk, hogy tisztán lássunk. Azonban ez csak az első lépés. Mivel a kérdést az élet teszi fel, életünkkel kell válaszolnunk, ami bizonyára áldozattal is jár.

A gazdasági válság szegénysége, majd a Rákosi-rendszer szellemi nyomora sokakat tőlünk is menekülésre késztetett.

Nagy volt a vonzóerő is, a jólét és szabadság ígérete. Ma a mozgás iránya ellentétes. Hozzánk jönnek, a biztonság szigetét látják ebben a kis hazában. Fogadjuk be őket? Ha

feltennénk ezt a kérdést, bizonyára sokan nemmel, néhányan igennel válaszolnának, de talán lenne árnyaltabb felelet is.

EGV

HÍVŐ VILÁGI SZEMÉVEL

A problémának van politikai és emberi oldala is. Tartós politikai megoldásnak az tűnik, ha a menekülés okát szüntetjük meg. Segítünk emberi körülményeket teremteni a menekültek hazájában. Mindezt az egymás iránti szolidaritás alapján, elismerve, hogy felelősek vagyunk egymásért. Ha ez jól működött volna, ma nincs menekültkérdés.

Az emberi megoldás kevésbé racionális, mint a politikai. Amikor elém kerül egy éhes ember, nem az a dolgom, hogy megmagyarázzam neki, kár volt otthonról eljönnie. Etelt kell adnom neki, megalázott helyzetén kell segítenem.

Természetesen nem mindegy, hogy indokolt, vagy indokolatlan a bevándorlás. Szerencsevadász, vándormadár az illető, vagy olyan ember, akinek az élete, szabadsága került otthon veszélybe. Sokan szívesen segítenek, de balek senki nem akar lenni.

Egy ország befogadóképességétől is függ a segítés lehetősége. Hány menekültet képes befogadni úgy, hogy a hazai életfeltételek megmaradjanak. Ez az a pont, ahol vitatkoznunk kell honfitársainkkal és kispolgárönmagunkkal. Legtöbben a határt saját jólétük érintetlenségén belül húzzák meg. Bizonyára nekünk is ez az első reakciónk. De, ha működik keresztény lelkiismeretünk, a másik nyomora arra késztet minket, hogy akár kényelmünk kellékeinek feláldozásával is segítsünk rajta. Ez a kérdés kulcsa. Olyan normáról van szó, amit nem lehet az adott helyzetben érvényes kötelezettség leírásával megfogalmazni.