A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-06-01 / 6. szám
268 XisszíV” - sz-EO^rjÁyios'BogÁíK. „Erre ugyan ne legyen gondod! Míg te odalenn furulyáztál, itt a vidék alaposan megváltozott. Hegyek beomlottak, szakadékok nyíltak, és az egész vízesés bezúdult fölülről a tűzfolyamba. A tűz kialudt, a víz meg elpárolgott. így hát nyugodtan átsétálhattok.” Ermi megkönnyebbülten föllélegzett. Szeme felcsillant. „Hallod-e, Mondor! Ez remek! Hát akkor szép lassacskán fölballaghatunk együtt.” Mondor értelmesen bólintott és beleegyezése jeléül hosszú fehér farkát csóválta. Ugri előrement, hogy mutassa az utat, Csirta fölöttük körözött a levegőben, és így a két jóbarát hamarosan elérte a hidat a tűzfolyam fölött. A híd szép íve sértetlenül fehérlett. De hová lett a tűzfolyam alatta? Ermi bámulva nézett a mélybe. A lángot viharzó lávatömegből mindössze valami sáros barna massza maradt, amelyből itt-ott vékony füst szállt tétován a magasba. A massza csendben pihent, a tűzfolyam halott volt. Ugri vezetésével Ermi és Mondor átsántikált a hídon. Azután az út fölfelé vitt a hegyoldalra és be a folyosóba. A barlangfolyosó már nem volt száraz és forró, mint azelőtt. Egész kellemes volt a levegő. De a hosszú vándorlás fölfelé mégiscsak nagyon fárasztónak bizonyult Ermi és Mondor számára. Ermi feje nehéz volt, szeme égett. „Ez a sebláz - gondolta. - Olyan fáradt vagyok. De tovább kell mennem. Még dolgom van. És Anoli már biztosan kétségbe van esve a hosszú várakozás miatt. Mi mindent képzelhet rólam aggódásában! Gyorsan el kell mennem hozzá, hogy megvigasztaljam. De először valamit el kell intéznem Máriavárban.” Ermi gondolatai kicsit kóvályogtak és nem vette észre, hogy jobbjával egyre súlyosabban nehezedik Mondor hátára. De a kutya, sebes lába ellenére, örömest tűrte. Gyakran nézett föl szeretettel Emiire, és a farkát csóválta. így aztán üggyel-bajjal megtették az út nehezebbik felét, és megjelent a hely, ahol azelőtt a vízesés szakadt a mélybe. Valahol följebb, úgy látszik, meghasadt a föld és a hasadékon át az egész víztömeg lezúdult a tűzfolyamba. A hatalmas zuhatag helyén most csak egy vékony vízsugár folydogált a kopár sziklákon. A kapaszkodás a szirteken a felső folyosó felé nehezen ment a két sebesültnek. Ugri a szarvával óvatosan tolta őket hátulról, így aztán végre szerencsésen elérték a felső folyosó bejáratát. Ez a folyosó már nem volt nyirkos és hideg: friss légáramlat fújdogált benne,
