A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-06-01 / 6. szám
264 .‘KJSSZiV’ - SZT.^TJÁJiOS'BOgÁ^ Nem mondom meg! G yönyörű volt az idő, sütött a nap, zöldelltek a fák... És a zöldellő fák között vonszolódott szomorúan, bánatosan Ági. Iskolából jött, lassú léptekkel, és a hátitáskája elmondhatatlanul súlyos volt. De nem a könyvek, nem a füzetek, nem a tolltartó és nem a rengeteg más, egészen felesleges dolog volt benne a nehéz. Egyedül egy vonalas papírlap volt benne nehéz. A lap tetején ez állt: Tollbamondás. Alatta sok furcsa szó, és egészen leni, nem Ági, hanem a tanító néni odaírt egy nagy, piros egyest. És aláírta a nevét. Ez történt... Most haza kell menni, elővenni ezt a papírlapot és megmutatni anyunak. Ezzel az egyessel, a hibákkal, a hiányzó betűkkel, amelyeket Ági valahogy kihagyott, mert igazán az ebédre gondolt már, és arra az új pulóverre, amelyet anyu köt neki. Most meg, amikor olyan szép a világ, a tollbamondásra kell gondolnia, és arra: mit tegyen. S egyszercsak - egy hirtelen ötlet: hát persze! Semmit ne tegyen, nem mutatja meg anyunak az egyest, egy szót sem szól róla és kész! Az év végéig még bőven ki lehet javítani ezt az egyest, és anyu nem is fogja megtudni. Nem fog vele kiabálni, nem lesz ideges.- Nem mondom meg! - határozta el Ági, és elindult a lépcsőn felfelé. „Nem mondom meg!" ismétli, amikor anyu ajtót nyit. És nem is mondja. Az anyu pedig ragyogó kedvében van.- Tudod mit, Ágikám - újságolja -, mozijegyet vettem. Apu itthon marad Jutkával, te pedig gyorsan edd meg az ebédet és megyünk. Fél óra múlva, amikor az anya és a kislánya mennek az utcán, Ági egyszercsak azt hallja:- Milyen jó, hogy olyan nagy kislányom van! Együtt megyünk moziba, beszélgetünk... de te miért hallgatsz, Ágikám, történt valami?- Neeem - nyögi ki Ági -, semmi különös. A film biztosan nagyon mulatságos volt, mert a gyerekek hangosan nevettek és föl-föl ugrottak a székekről. De Ági azt sem tudta, miről szólt. Az egyes nyomta a lelkét. Kimenetkor anyu kérdezte:- Tetszett a film?
