A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1993-03-01 / 3. szám
110 ‘KATOLIKUS L'LLKISÍQI TÁJÍKOZ'TATÓ Emmanuel Mounier hősies hite E mmanuel Mounier (ejtsd: Munié) (1905-1950) a két háború közötti francia katolikus értelmiség vezéralakja volt: elkötelezett világi, az Esprit c. folyóirat alapítója, a perszonalizmus nevű filozófiai irány egyik jeles képviselője. Orvosi pályára készült, bár a bölcsészet vonzotta. Végül is engedett ez utóbbi hajlamának: Bergson filozófiáját és a bergsoni spiritualizmustól ihletett katolikus-szocialista költőt, Péguyt tanulmányozza, Chevalier révén főleg Pascal hívő gondolkodásával ismerkedik: sajátos egzisztencializmusát és az emberi személy központi szerepét valló perszonalizmusát így alapozza meg. Elkötelezi magát a Katolikus Akcióban. 1927-ben érkezik Párizsba, a következő évben fiozófiából államvizsgát tesz. Tanulmányozza a spanyol misztikusokat is, és részt vesz a francia katolikus megújulás mozgalmában, amelynek képviselői vele vannak az Esprit szerkesztésében: Guitton, Marcel, Maritain, Massignon, Bergyajev, Ricoeur tartoznak köréhez, később Lacroix és Borne is ide csatlakozik. ISTEN MAI TANÚI Az Esprit c. folyóirat kellő időben született meg, szerepe döntő volt a francia katolikus újjászületésben. A 30-as években ugyanis a francia kereszténység kezd megmerevedni: ez a hagyományhoz kötődő, inkább közéleti kereszténység (chrétienté, megkülönböztetve a christianisme-tól, ami az eredeti krisztusi hitet jelenti) nem tudott szembenézni az új kor követelményeivel, az új filozófiai áramlatokkal, a feltörő marxizmussal. Mounier egyszerre fontosnak tartja a múlt forrásaiból merítő ún. „res- sourcement"-t, vagyis a bibliai, patrisztikus, liturgikus felfrissülést, ami a II. vatikáni zsinatot készítette elő; ugyanakkor figyeli a modern kor kihívásait, az egzisztenicalista és a marxista ateizmus terjedését és kritikáját. Mounier és társai, amikor meghirdették a „perszonalista kiáltványt", olyan evangéliumi forradalmat sürgettek, amely a társadalmi életet is igyekezett megváltoztatni. Egy bizonyos szocializmust igyekeztek megvalósítani, ami elkülönült a marxizmustól abban, hogy a személy végtelen értékét, transzcendens hivatását hangsúlyozta. Ez a perszonalizmus ellene van a materializmusnak, de nem valami vértelen spiritualizmus, hiszen tudja, hogy az ember „megtestesült" szellem, be van ágyazva a gazdasági, társadalmi valóságba. Ez a szellemi ellenállás védeni akarta a fenyegetett emberi személyt, a személyek közösségét a feltörő totalitarizmusoktól. A barbárnak ígérkező korban azt a „teljes humanizmust" vallotta, amelynek programját Maritain vázolta híres művében. Ez a perszonalizmus tehát a
