A Szív, 1993 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1993-03-01 / 3. szám

A SZÍV - 1993. MÁRCIUS

111

személynek, a mások felé nyitott szellemnek, az Istenhez rendelt embernek juttatta az elsőbbséget; egyaránt küzdött a szélsőséges materializmus és idealizmus, az individualizmus és a kollektivizmus ellen. Óvott a liberális szabadságfogalomtól és gyakorlattól is, jóllehet a teremtő szabadságot ünnepelte a szolidaritást és szeretetközösséget kereső tevékenységben.

Mounier-t tevékenysége tetőfokán lepi meg a háború. 1939-ben behívják segédszolgálatosnak (mivel 13 éves korában baleset következtében elveszítette félszemét, és különben is gyenge egészségű volt). 1935-ben nősült; 1939-ben Franqoise kislányuk betegsége súlyos megpróbáltatást jelentett számukra. (A kislány gyógyíthatatlan agyvelőgyulladásban szenvedett.) Mounier ezt írja 1939 őszén feleségének: „Belsőgyötrelmek, szomorúság, de semmi sem kergethet bennünket a tehetetlenség és a teljes elhagyatottság miatti szorongásba. Tudjuk, hogy egyetlen megpróbáltatás sem negatív (...Fran- qoise sohasem lesz normális stb.), hanem Krisztus közelít felénk és ezt kéri szelíden: »Még többet akarsz tenni, meg akarod tanulni a kicsit nagyobb szere- tetet, amit a boldogság nem ad meg?« Teljes szívemből, teljes szívünkből remélem, hogy Franqoise az lesz, amivé szeretnénk, hogy váljon, de ha Isten mást akarna, nem vagyok biztos, hogy nem találunk nagyobb lelki örömet abban, hogy sötétségen keresztül vezet utunk, mintha derék kisasszonykává válna..." - 1940 tavaszán pedig szintén feleségének: „Reggeltől estig ne gondoljunk erre a bajra úgy, mintha valamit elvennének tőlünk, hanem mint valami olyasmire, amit mi adunk, nehogy méltatlanokká váljunk c kicsi Krisztusra, aki itt van közöttünk; - ne hagyjuk, hogy egyedül szenvedjen Krisztussal!..." - Valamivel később: „Könnyű kereszténynek lenni, ha ez erőt és örömet ad a szívnek, könnyű a szeretet, a barátság és a halál átalakító óráiban. Aztán elfelejtjük a Keresztet és az Olajfák hegyi virrasztást..."

A filozófus számára kislányuk betegsége valóságos lelki újjászületés alkalma volt, amint maga vallotta egyik barátjának. Még két kislányuk született, de Franqoise maradt életük központja: „Most, hogy az áprilisi veszély elmúlt, most, hogy úgy látszik, tovább ki kell tartanunk veled együtt, Franqoise, kislányom, érezzük, hogy új történet indul el párbeszédünkben: ellenállni a végzettel kötött béke könnyű formáinak; apádnak és anyádnak kell maradnunk, nem törődhetük bele sorsunkba, nem alakíthatjuk jövőnket úgy, mintha csodád nem lenne jelen: meg kell adnunk neked a szeretet és a jelenlét mindennapi kenyerét; folytatni az imát, amelyet te testesítesz meg, nyitva kell hagynunk sebünket, mert ez a seb a jelenlét ajtaja: veled kell maradnunk. Talán mások megirigyelhetik ezt a tapogatódzó atyaságot, ezt a kifejezhetetlen párbeszédet, amely szebb, mint a szokásos játékok." (Szabó Ferenc)