A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)

1992-06-01 / 6. szám

270

,,'Kisszí'V" - sz'L^iyÁoios'SogÁJi

miközben körülötted állnak náladnál jóval idősebbek és rendszerint szatyrot is cipelnek - gondolj legalább arra, hogy te is leszel öreg, dagadó lábú, igen fáradt... és akkor milyen jó lesz, ha egy kedves, jólnevelt fiatal fürgén felugrik a helyéről! Ne hagyjuk hát elveszni ezt a rég oly nagyon fontos társadalmi szokást! Tartsuk magunkat hozzá és adjuk át gyermekeinknek! (Tereza)

9.

Nemeshegyi Péter

Egészen kifulladt, mire az oda vezető út- kanyarhoz ért. De csak futott tovább.

„Csak ez az Anoli utánam ne jöjjön! - aggódott. - A világért sem szabad, hogy baja essék!" Ermi még jobban sietett. A nap már magasan járt és a völgyet különös fülledtség töltötte el. Fűszál se moccant. A vidék párába burkolózott; a nap halványan csillogott át a felhőfátyolon. Ermi szaporán futott tovább. Ott fönn jobbra, igen, ott állt a hársfa. Látta körvonalait a vöröses párán át. Bár teljes volt a szélcsend, felső ágai könnyedén mozogtak. „Mintha csak nekem integetne" - gondolta Ermi. Szívesen odaszaladt volna a kedves fához, hogy puha és erős törzséhez simuljon. Mert rettentően félt és nyomorultul érezte magát. Milyen jó lenne most megcirógatni a hársfa kérgét, leülni az árnyékában, és egy dalt játszani neki a furulyán! Akkor az a kellemetlen zaj is megszűnne, amit sebesen lüktető szíve okoz a fülében. De nem kockáztathatta meg ezt az időpazarlást. „Anoli talán mégis szalad utánam, és ha késlekedem, még utolér. És akkor nem szabadulok többet tőle" - gondolta, és jobb kezével odaintett a fának: „Köszönöm a tegnapit! A furulyára vigyázok! Kérlek, segíts megint, ha bajba jutok!" - kiáltotta, és továbbszaladt a mély úton. Az út még sáros volt a tegnapi esőtől, nagy tócsák fénylettek rajta. És most fönn, balra megint feltűnt az óriásfenyő. Ermi áttört a száraz bozóton. A tegnapi lecke használt neki, úgy hogy egypár kisebb karcolással megúszta, és néhány perc múlva már a domb tetején állt a fenyő előtt. Ott emelkedett, mozdulatlanul, szürkén, furcsán kígyózó ágaival, vöröses, fülledt gőzökben.

Ermi az inge ujjával letörölte a homlokáról az izzadságot, és kezét óvatosan rátette a fa egyik alsó ágcsonkjára. Félénken sandított a törzsön tátongó nyílásra: „Most aztán kezdődik elölről". De nem: minden csendes