A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-06-01 / 6. szám
A SZÍV - 1992. JÚ9ÍIUS 271 és mozdulatlan maradt, merev, kihalt, rezzenéstelen. Ermi mászni kezdett. Az ágcsonkok elég sűrűn meredeztek egymás mellett, így útja nem volt nehéz. Fürgén haladt fölfelé. Hamarosan már a vastag ágak magasába jutott. Megfogta az egyiket és felhúzódzkodott rá. Most ott állt azoknak az áganak az egyikén, amelyek a törzsből fakadtak, messze kinyúltak és tűkarmaikkal a föld felé fordultak. Fölnézett a törzsre. Előtte nagy fekete lyuk ásított. Kerek volt, vagy egy méternyi keresztmetszetű. Erezte arcán az üreges fából áradó hűvös, dohos levegőt. Mély lélegzetet vett, megragadta a nyílás szélét és beleereszkedett. Óvatosan kémlelt le a belsejébe. Hideg volt benn, nyirkos és sötét. Pillantása semmit sem tudott kivenni, de úgy látszott, hogy az üreg lefelé nyúlik a mélybe. „Szóval itt kell lemennem" - állapította meg magában, és vigyázva kezdett lefelé ereszkedni a fenyő belsejében. A fa síkos volt és nedves, nehezen tudott támaszt találni. A rostok letöredeztek a keze alatt, cipője meg-megcsúszott. Csak nagy nehezen jutott tovább. A nyílást már valamivel maga mögött hagyta, amikor egyszerre mind a két lába megcsúszott. Kezével a törzs falán próbált megkapaszkodni, de az sima volt, mint a kígyó bőre. Zsupsz! - a fiú lepottyant. Tompa zuhanással ért a mélybe. Szerencsére a talaj korhadt volt és puha. A térde ugyan fájt egy kicsit az eséstől, de föl tudott állni és fürkészve nézett körül. Nagyon sötét volt. Messze fentről egy kis fény szüremlett be a nyíláson, de az üreg mélyéig alig jutott belőle. Amikor a szeme hozzászokott a sötétséghez, látta, hogy egy tágas barlang falánál áll. „Most talán a földben vagyok a fenyő alatt?" - találgatta. Úgy látszott, hogy a falat részben a fenyő óriási gyökérzete alkotja, részben pedig föld. A levegő hűvös volt és nedves. Ermi tovább vizsgálódott. . Csak most vette észre, hogy nincs egyedül. A szemközti falnál egy élőlény állt. Embernagyságú volt és nem mozdult. Csak nagy, kerek, feketesárga szeme árulta el, hogy él, mert hol kinyílt, hol becsukódott. Mindig csak a fél szeme. „Miféle vadállat ez?" - méregette ellenlábasát Ermi, és nagyon kényelmetlen érzés fogta el. Az állat nem mozdult, csak pislogott a nagy szemével. Gonoszság tükröződött ebben a szemben. A különös lény testén egyszerre remegés futott át. Ermi csak most
