A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)

1992-06-01 / 6. szám

264 ,KJ SSZÍV" - SZ'LKjlJÁKPS'SOgÁK túlzottan beleszerelmesedjünk e világba és megfeledkezzünk Istenről.) Winfried 719-ben megkapta II. Gergely pápától a fölhatalmazást a germán misszióra. Amikor 723-ban visszatért Rómába, beszámolni a pápának, már olyan sikereket ért el a misszió, hogy II. Gergely Winfried nevét a latin Bonifácra változtatta, ami jótevőt jelent. Visszatért Németországba. A pogányoknak volt még egy nagyon fontos gyülekezőhelyük. Geismar mellett állt egy több száz éves tölgyfa. A pogányok abban a hiedelemben éltek, hogy a mennydörgés, villámlás és eső istenének, Donarnak a szel­leme van benne. Bonifác tudta, hogy csak a fa megsemmisítésével lehet véget vetni a pogányságnak. Baltát ragadott. A pogányok vészjóslóan közeledtek. Azonban alig csapott néhányat a törzsre, a hatalmas korhadt tölgy összeomlott. „Ennyit érnek a ti isteneitek” - szemléltette nekik Bonifác. Elképzelhetitek, hogy tátva maradta a szájuk. Ezután még na­gyobb tömegek nyitották meg lelkűket az egy igaz Isten előtt, akiről és földre jött Szent Fiáról Bonifác ellnállhatatlan hittel és szeretettel tudott beszélni. Gyönyörű életére a vértanúság koronája került. 754-ben a hollan­diai Dockum mellett számos felnőttet készült megkeresztelni, amikor egy bosszúálló, konok pogány csapat rájuk támadt. Társai azonnal kardot rántottak, Bonifác azonban letetette velük a fegyvert. Ők a pogányokat Krisztusnak megnyerni és nem legyilkolni jöttek ide. 52 szerzetestársával együtt szenvedte el a vértanúságot. A megtért germánok pedig méginkább magasztalták Istent, aki ilyen hősöket tud nevelni a gyenge és önző em­Legyetek ti is hősök! Győzzétek le magatokban a kényelmet és a semmittevő jólétet és így szeressétek egyre odaadóbban Istent! S ekkor, akár akarjátok, akár nem, misszionálni fogtok. Találjon mindegyiktek egy, csak egy társat, akit elvezettek Isten megismerésére és megszeretésére. Európában újból misszionálni kell. Vegyük ki belőle részünket! 1. Ki hagyta el elsőnek az Utolsó vacsora termét, hogy elárulja Jézust? 2. Kik aludtak, amíg Jézus imádkozott az Olajfák hegyén? (3 név) 3. Mi a neve annak a kertnek, ahol aludtak? 4. Milyen jellel árulta el Júdás Jézust, hogy a katonák tudják, kit fogjanak el? bérből. Bibliai rejtvény

Next

/
Thumbnails
Contents