A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)

1992-06-01 / 6. szám

ÍA. SZÍV - 1992. JÚLIUS 265 Családi Biblia * ^w*“ví! Pünkösdkor Szent János evangéliumában olvassuk, hogy Jézus először az apostoloknak jelenik meg. Azt mondja nekik: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek és is titeket”. Aztán rájuk lehel, és azt mondja: „Vegyétek a Szentlelket". Erről beszélgettünk a gyerekekkel. Ki a Szentlélek? Egy kicsit ko­rábban, szintén Szent János evangéliumában Jézus azt mondja, hogy a Szentlélek a Vigasztaló. Jézus el fog menni, de nem hagyja apostolait árván. Az Ő nevében küldi nekik az Atya a Szentleiket, aki megtanítja őket mindenre, és eszükbe juttatja mindazt, amit Jézus mondott nekik. Mit jelent ez? Előidéztük mégegyszer a feltámadás előtti, nemrég elmúlt időt. Az apostolok féltek, bezárkóztak, elveszettnek érezték magu­kat. De amikor betöltötte őket a Szentlélek, megértették, miért is kellett Jézusnak meghalnia, és maguk is csodálkoztak azon, milyen bátrak lettek Jézus tanításának hirdetésében, hogy képesek voltak csodákat művelni és különböző nyelveken tudtak szólni. Mit kaptak a Szentiélektől? A gyerekek válaszoltak:- Vigasztalást, erőt, bátorságot, kitartást, hősiességget, bölcses­séget. Isten Lelke működött bennük. Kerestünk aztán példákat - híres és nem híres nagyszerű emberek példáját, akikben a világ vagy a környezet látja, láthatja a Szentlélek működését. Szóba került Teréz anya, de Bánhidi bácsi is, aki évek óta ápolja tolókocsis feleségét. A végén önmagunkért imádkoztunk, hogy a Szent­lélek a kellő pillanatban mindig adja meg nekünk az erőt, a bölcsességet és a bátorságot. Jézus Szent Szíve napján Szent Lukács evangéliumában olvassuk a jó pásztorról szóló példabeszédet. A jó pásztor az, aki „az elveszett után megy, amíg meg nem találja". Az esti imánál a gyerekekkel együtt számba vettük minden távoli és közeli ismerősünket, aki - noha keresztény családban született - ilyen-olyan okokból elhanyagolta hitéletét, nem jár templomba, hittanra, nem járul szentségekhez. Elgondolkodtunk azon, mit tehet az egyház, a papok, de mi magunk is, hogy a jó pásztor példáját követve, az elveszett juhokat visszasegítsük a nyájhoz. A végén egy rövid imát is mondtunk értük.

Next

/
Thumbnails
Contents