A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-06-01 / 6. szám
A SZÍV - 1992.JÚ9ÍWS 247 Iskolaügy - egy hívő világi szemével Harrach Péter A polgármester a beiktatására meghívott mindenkit, aki számít a kerületben. Pezsgőspohárral a kezében mosolyogva köszöntötte a plébánosokat is. Én is katolikus vagyok mondta, ne higgyék, hogy köztünk nincsenek vallásos emberek. Mi fogjuk az egyházak igazi szabadságát biztosítani. Ez két éve történt. Az idő múlik és változik. A polgár- mester már nem mosolyog, csak kérdez. Mit képzelnek, csak úgy odaadunk egy iskolát?! A kerület 19 iskolájából ez az egy sem lett katolikus, hiába kérte a szülők elsöprő többsége, a pedagógusok nagy része és támogatták sokan a testületből. Működött a pártfegyelem és az igent gondoló képviselők ijedt nemet suttogtak. Kell-e egyáltalán katolikus iskola, és ha igen, miért születnek olyan nehezen? Természetesen kell! Kell a gyereknek és a szüleinek, kell az egyháznak és kell a társadalomnak. A társadalomnak azért, mert az együttélés alapvető szabályait megfelelő motívummal ülteti a gyermekbe. Ma mindnyájan érezzük a keresztény nevelés hiányát. Ezekben az iskolákban tisztességes polgárokat nevelnek. Kell az egyháznak, mert így növeli önmagát; az iskola igen fontos eszköze egyetemes küldetésének. Ma pedig - az iskolai hitoktatással együtt - az újracvangclizálás egyik feltétele. De kell a gyereknek is, mert bár életében, hitében is meghatározó szerepe van a szülői háznak, az mégis kiegészítésre szorul. A családi élet még a legjobb családokban is fellazult. A megélhetési gondok, a megosztott szülői figyelem, a kevés együtt töltött idő betöltetlen űrt hagy a gyermekben. Ezt pótolja a hívő iskolai környezet. Itt talál a gyermek megfelelő barátokat és lát követendő példát. - Nemcsak a nevelésben, az oktatásban is szükség van katolikus iskolára. A család és a hittanóra nem képes egyedül közvetíteni a keresztény kultúrát. Ila szükség van katolikus iskolákra, miért nincsenek? Egyrészt, mert nem olyan könnyű jó szellemű katolikus iskolát indítani, másrészt és elsősorban azért, mert vannak, akik nem akarják, hogy legyenek ilyen iskolák. Nem akarják, mert nem értik, mi az a kereszténység, vagy mert megmagyarázhatatlanul gyűlölik. Az iskolaügy nem elszigetelt jelenség, szervesen illeszkedik a társadalmi átalakulás egészébe és ezen belül az egyház változó megítélésébe és helyzetébe. A változások fő iránya látható, de még nem dőlt el minden. Sok függ a nemzetközi és a hazai erőviszonyoktól. A változás mögött emberek, csoportérdekek és világnézetek állnak. Az oktatás stratégiai fontosságú terület. Ott dől cl, milyen lesz a jövő, milyenek lesznek a jövő társadalom tagjai. Érthető, hogy ezen a területen ütköznek a nézetek, hiszen egy eszmerendszernek az a kép a meghatározója, amit az emberről rajzol. Ez pedig részben az iskolában valósul meg. A mi emberképünk két szélsőség között van. Az egyik, a kollektivizmus emberképe olyan mértékben lejáratódott, hogy nem érdemes most szólnunk róla. A másik, a nyugatról importált viszont egyre erősödik, márcsak azért is, mert egészen jól megfelel vágyaink egy részének. Ez az embertípus nem kényes a gyors meggazdagodás útjának kiválasztásakor, mindenfajta kötöttségtől szívesen megszabadul, szereti előnyben részesíteni saját érvényesülését és örömeit. Ezek fontosabbak a másik embernél, az
