A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-11-01 / 11. szám
•A. SZÍV - 1992. TiOVLMVtm 521 NOVEMBER 15. - ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP Mal 3,19-20a; 2Tesz 3,7-12; Lk 21,5-19. A „világvége" evangéliuma A mai igét olvasva először talán az a feladatunk, hogy a reményben megmaradva egyensúlyt teremtsünk magunkban a tétlenség és az állhatatos várakozás között. Ki az, aki egy sorsdöntő pillanatra készülve-várva képes rá, hogy teljesen belefeledkezzen valamilyen tevékenységbe? Hallottunk olyan szentekről, akik még egy utolsó félórát tudva hátra életükből, tovább billiárdoztak vagy vacsoráztak volna jó lelkiismerettel. Szívesen elhisszük ezt nekik, de mit tegyünk mi, akik a fogorvos előszobájában sem tudunk már semmi érdemlegeset alkotni a várakozás feszültsége miatt!? A tesszaloniki keresztények, félreértve valamit az Úr eljövetelével kapcsolatban, „világvége" hangulatba kerültek, és úgy vélték, már semmi értelme valami komolyabb munkába belefogni, hiszen az igazság napjáig már guggolva is kibírják. Ismerős nekünk mostanában ez a hangulat. Elég fölröppenteni valahol a sajtóban egy kacsát, félfüllel elkapni valahol egy „próféta" konkrét időpontját az utolsó napot illetően, és máris világvége-hangulat kellős közepében találhatjuk magunkat. Nagyon viszonylagos lehet, hogy ki mit tart félelmetes jelnek az égen, de ebben az ufóktól „hemzsegő" világban nem kell sok hozzá, hogy valaki fölheccelje az emberiséget. Nem csodálom, hogy sokan még siettetnék is az igazság napját, ezért reménykedve figyelik és számolják össze az előjeleket a leírások alapján. Ezek közt az előjelek között vannak olyanok, amelyek segítenek dönteni nekünk a tétlen vagy a cselekvő várakozás között. Üldözések várnak és vártak ránk kortalanul és szinte korlátlanul. Ha a Mestert elárulhatta a Tizenkettő egyike, akkor nem is olyan furcsa, hogy a tanítványt is elárulhatják szerettei az efféle „lélekcserélő" időkben. Az állhatatosság legkeményebb próbája lesz a világvégi, de próba van már addig is az annyiszor tapasztalt elképesztő szenvedések láttán és elviselésekor: hinni a szeretet Istenében, bizalommal mégis ráhagyatkozni. Pedig az ártatlanok szenvedése sokszor és könnyen a másik oldalra, a lázadás oldalára állítja még az igazakat is. Nem tudott ezért egészen megvigasztalni engem ez az örömhír. Sóvárogva tovább olvastam tehát a Lukács-evangélium apokalipszisét valami vigasztalóbb igére várva. Meg is találtam hamarosan ugyanennek a fejezetnek 28. versében: „Amikor mindez beteljesül, tekintsetek föl és EMELJÉTEK FÖL FEJETEKET! Elérkezett megváltásotok!" Semmilyen tudományos magyarázat, vallási elmélet, erkölcsi rendszer nem veszi olyan véresen komolyan a mi emberi méltóságunkat, mint Te, Uram. Te tudod, 1
