A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)

1992-05-01 / 5. szám

H. SZÍV - 1992. MÁJUS

223

Kövér könnycseppek peregtek le az arcán. „Na tessék, itt van" - keseredett neki Ermi, és teljesen gyámoltalannak érezte magát. Ha egy évvel ezelőtt & jutnak ilyen helyzetbe, még tudott volna segíteni magán. Rácsap Anoli fejére, meghúzza a haját, fogócs- \ kázni kezdenek, és ha megfogja a lányt, vagy az őt, — akkor nevetnek és vége a sírásnak. De ez alatt az egy ^ év alatt Anoli úgy megváltozott, olyan csodálatosan szép lett, hogy az ember még a kisujjával sem mer hozzáérni többet, nemhogy megcibálni a haját vagy a fejére ütni, vagy éppen fogócskát játszani! Még ránézni is alig lehet, mert az ember szívdobogást kap és elvörösödik. Most meg itt itatja az egereket, és ugyan mihez lehet ilyenkor kezdeni? Ermi nézte a síró Anolit és majd meghasadt a szíve.

„No ne sírj hát, Anoli, nem lesz semmi bajom. Te majd gondolsz rám és minden rendben lesz. Holnap már megint itt vagyok. Egész biztos. De ma oda kell mennem, Anoli! Ha valaki megkérdez, hová lettem, ne mondd meg senkinek. Értsd meg: oda kell mennem! Ne sírj hát! Tudod, hogy nem bírom, ha sírni látlak!" Mindhiába, Anoli zokogott, Ermit pedig majd szétvetette a tehetetlen düh. Olyan szívesen átölelte, vigasztalta volna kispajtását. De nem tudta megtenni. Egyszerűen képtelenség volt. Csak ült ott és a száját rágta.

„Anoli, légy már okos - szólalt meg ismét. - Most mennem kell. Ugye, gondolsz rám?" A fiú fölállt. Anoli fölpillantott rá ültében, könnytől ázott, kedves, nagy kék szemével.

„Ermi, ne menj!" - suttogta.

„Mennem kell, Anoli. Isten áldjon. Viszontlátásra!" Ermi gyorsan megfordult és felszaladt a tóparti domb oldalán. Anoli és felugrott és utána futott. A fiú már fölért a tetőre, és teljes erejéből lefelé tartott a másik oldalon. Anoli hangját hallotta maga mögött:

„Ermi, várj! Veled megyek! Nem engedem, hogy egyedül menj!"

Anoli fenn állt a domb tetején. Kék szoknyája, szőke haja lobogott a szélben. Ermi hátrafordult.

„Nem vagy eszeden Anoli! Ott maradsz, ahol vagy! Te nem jöhetsz velem! Szó se lehet róla, szó se lehet róla!" - kiáltotta kétségbeesetten. „Még csak ez hiányzik - villant át az agyán -, hogy a kedves kis Anolinak valami baja essék! A villámtól, mint tegnap. Vagy valami még nagyobb rossztól, annál az Ogyik úrnál, akárki fia-borja. Nem, nem, csak ezt nem!" Ermi sarkon fordult és teljes erejéből futni kezdett.