A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-05-01 / 5. szám
214 sz'L^ijÁ^os'SogÁJi keresztvíz alá. Azonban a nép így is követte királyát és királynőjét: a kenti királyság kereszténnyé lett. 597 karácsonyán Ágoston tízezer embert keresztelt meg. Később viszont ő is megtapasztalta Szent Pál mondását: „Más az, aki vet, és más az, aki arat". A többi N királyságban már nem tudott ilyen látványos sikert el- — érni, de előkészítette az ő megtérésüket is. Ágoston halála évében megkeresztelkedett népével Edvin király és kereszténnyé lett Essex is London székhellyel. Érdemes megemlíteni, hogy Edvin király szívét is keresztény hitvese készítette elő Krisztus elfogadására. Ágoston mindvégig fájdalmas keresztként hordozta, hogy a keresztény brit őslakosság bizalmát nem tudta elnyerni. Nehezményezték ugyanis, hogy le- igázóik között él. Azt szokták mondani, hogy a történelem tanít bennünket. Tanuljunk tehát Canterbury első érsekének, Szent Ágostonnak és a híres angol népnek történelméből! Nem érdemes meghátrálni a nehézségek elől. Hiszen a Szentlélek erejét csak akkor tapasztaljuk meg, amikor már bátran igent mondtunk az Istentől kapott küldetésre. Fontos az is, hogy mindig szelíd türelemmel serénykedjünk a jó Isten ügyében, nem erőltetve a sikert, hanem engedni, hogy a jó Isten elvégezhesse a lélek „mélyszántását". Május hónapban gondolkodjunk a megismert két királynő titkáról is. Hogyan tudtak ekkora hatást gyakorolni férjükre és országukra? Nyilván úgy, hogy Krisztus iránti hűségük tisztává és ragyogóvá tette őket. Ez minden korban világot szépítő, gyógyító erő volt és marad. Tanuljunk tehát a történelemből! Vigyük az evangéliumot a mai pogányok közé szelíd türelemmel, a nehézségektől nem megriadva, és váljunk ragyogóvá Krisztus iránti hűségünk által. (József atya) * Egy hölgy szerette volna fölhívni magára az estély résztvevőinek a figyelmét.- Családom nagyon ősi - dicsekedett. - Visszamegy egészen az Árpád-házi királyokig. - Majd a szomszédjához fordult, aki csendesen ült a sarokban és 1szerényen kérdezte: - Milyen régi a családja, kedvesem ?- Ami azt illeti - válaszolt mosolyogva az illető -, nehéz megmondani. Családi feljegyzéseink elvesztek a Vízözönben. \____________________________________________________________J