A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-07-01 / 7-8. szám
A SZÍV - 1992. fÚLWS-AVgVSZTUS Ml „Legjobb, ha futok egy kicsit, akkor kimelegszem'' - határozta el, és futni kezdett a tó partján. A homokcsík két-három méterre terjedt. Mögötte dús bokrok és fák nőttek. De ropant különleges fák. Lombjuk égszínkék. Ágaik hajladoztak, mint a szélben, pedig nem volt szél. Ermi a gallyak táncában is valami furcsát vett észre. Hiányzott mozgásukból az egységes ritmus. Egyesek úgy hajladoztak mintha északi szél fújna, mások mintha déli szél ringatná őket. „Nálunk az erdőben, ha szél fúj, minden fa ugyanúgy kerekedik táncra” - emlékezett Ermi. Mindig szívesen nézte, ha a falu mögötti fenyőerdő mély csendjét megszakította az esti szél, s az összes fa egyszólamú zümmögőkórust alkotott és együtt táncolt. Érezte, hogy ilyenkor mély egyetértés kapcsol össze fűt, fát; a nagy fák nem nyomták el a kicsiket, az öregek nem bántották a fiatalokat; mindig ugyanazt a melódiát énekelték,ugyanazt a táncot'járták. De itt, a világoskék erdőben másképpen volt. Mintha minden fának külön szél fújna, és a többi ellen vagdalkoznék. Ermi mindig kellemetlenebből érezte magát. Gyorsan továbbfutott. Egy idő múlva megállt egy nagy kóklombú fa alatt, hogy kissé kifújja magát és körülnézzen. A táj furcsasága nyomasztó volt. „Hol vagyok tulajdonképpen?” - szaladt ki hangosan a száján. „Denevérországban!” Ermi fölpillantott. A válasz kórusban arról a fáról jött, amelyik alatt éppen állt. Egy hosszú gallyon tíz roppant furcsa állat gubbasztott. Igen, mintha denevérek lettek volna. De ilyen denevért Ermi még sosem látott. A faluban a nagy csűr padlásán volt a denevérek tanyája. Vöröses színük volt, irtóztak a nappali fénytől, és napközben sajátságos módon fejjel lefelé csüngtek a tetőgerendán. Éjszaka viszont roppant ügyesen röpködtek, és villámgyorsan kapták be a szúnyogokat. De ezek a denevérek itt egész mások voltak. A színük fehér, egyenesen ültek az ágon, és szemmel láthatólag megszokták a nappali fényt. Apró piros szemük rosszindulatúan csillogott. „Üdvözlünk Denevérországban!" - szólította meg egy öreg denevér, amelyik a csoport vezetőjének látszott. „Jó napot - mondta Ermi. - Éppen most érkeztem, és még nem ismerem ki magam. Itt minden olyan furcsa, minden a feje tetejére van állítva.” A denevérek harsány nevetésben törtek ki. Az öreg korholóan rákezdte: „Itt semmi sincs a feje tetejére állítva. Odafönn az embereknél, ott igen, ott minden a feje tetején áll. Az olyan világ, ahol a denevérek naphosszat fejjel lefelé csüngenek, nappal nem látnak, és éjjel vadásznak, amikor minden becsületes élőlény alszik! Itt, ahogy látod, minden rendjén van. A denevérek a lábukon állnak, fölfelé tartják a fejüket, nappal látnak, éjszaka pedig alusznak." „No igen - mondta Ermi, mert az öreg denevér okoskodása nem látszott egész alaptalannak. - A ti álláspontotokról nézve a világot, így is fel lehet fogni a dolgokat.” „A ti álláspontotokról! Ostobaság! - felelte bosszúsan a denevér. - Csak
