A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)

1992-07-01 / 7-8. szám

342

„JVSSZiV” - SZTtfflAKOSQOgAn.

egy álláspont létezik. Az, amikor a denevérek a lábukon állnak, és föltartják a fejüket. Minden mást ehhez kell igazítani.”

„Vagy úgy! Szóval ezért van Denevérországban minden fordítva?”

„Igen - válaszolta a denevér diadalmasan. - Nem a feje tetejére állítva, hanem fordítva! Az embereknél odafönn áll minden a feje tetején. Itt minden rendben van. És te még közel sem láttál itt mindent, nem tudod, miiyen remekül van berendezve ez az ország. Például ott fönn az a rend, hogy minden élőlény fiatalon születik, mindig öregebb és öregebb lesz, egyre gyöngül, és a végén meghal, de senki sem tudja, mikor jön el a vég. Ezért mindenki mindig nyugtalan. Itt minálunk megfordítva: öregen születünk, minden nap fiatalabbak leszünk, és ha eljutunk a nullpontra, akkor meghalunk. így azután mindenki tudja, mikor hal meg, és nyugodt lehet. Ez nagyszerű, nem?”

Az öreg denevér végső kérdésével társaihoz fordult. Azok kórusban, nevetve hagyták jóvá:

„Nagyszerű, igazán nagyszerű!"

Nagy elragadtatással akarták ezt mondani, de Erminek úgy tűnt, hogy nevetésük - különösen a fiatalabb külsejűeké - erősen hasonlít a zokogáshoz.

„Sok mindent fogsz még itt tanulni, és jól érzed majd magad - folytatta a denevér. - A dolgok megfordítását különben már neked is el kellett kezdened, másképp nem jutottál volna át a bezárt ajtón."

A denevér ráncos pofáján most komoly mosoly jelent meg, a bűntársak mosolya. Ermi nagyon kínosan érezte magát, de hallgatott. Ekkor egyszerre jobbról nyöszörgést hallott. Arrafelé fordult. Egy denevér lógott ott, szíjakkal a fa törzséhez kötözve. Siralmas állapotban volt. Alaposan elverhették, mert barnás- fehér bőrét vérfoltok tarkították, homloka megdagadt, és szeme alján nagy kék folt éktelenkedett. *

„Hát ezzel meg mi van?” mutatott ujjával a megkötözöttre.

Az öreg denevér bosszúsan krákogta:

„Ez Cukk. Javíthatatlan. Még mindig nem képes megérteni, hogy a legnagyobb erény a tökéletes gyűlölet. Pedig hát ő is velünk együtt tette azt, ami idehozott bennünket, Ogyik úr Denevérországába. És most mégis sajnálja. Micsoda visszaesés! Micsoda romlottság! Mindent megpróbáltunk, hogy megtanítsuk a gyűlöletre. Elverjük mindennap! Igyekszik is valamennyire, próbál gyűlölni, de azután megint csak sírva fakad: »Ti szegények, ti szegények!« És nem sikerül neki. Világ söpredéke, én mondom neked!”

Az öreg denevér egészen belelovalta magát a dühbe. Odarepült az ágról a törzsön lógó Cukkhoz és karmos lábával hevesen arcul csapta.

„Nesze, te nyomorult! Még mindig nem tudsz gyűlölni, he?”

„Próbálom - vinnyogott Cukk -, de nem megy. Kérlek, kérlek, segíts! Te is!” Ermi észrevette, hogy Cukk most hozzá fordul. „Te is ott! Hiszen neked