A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-02-01 / 2. szám
88 gatássá fajul, mivel a sebészeti eljárás a méh eltávolításával egyidejűleg okozza a magzat halálát is. Az anya életének megmentése és a magzat elpusztulása ugyanannak a sebészeti beavatkozásnak a sikeres eredménye, az orvos mindkét következmény teljes tudatában hajtja végre az operációt. Hasonló a helyzet például háború esetében is, amikor egy hadászatilag fontos célt bombatámadás ér. A támadás a közelben lakó vagy dolgozó civil lakosság körében is okoz halálos áldozatokat. Az emberölésre vonatkozó hagyományos szabály ezt is „indirekt" következménynek tekintette, mivel a bombákat a katonai célra irányították, a civilek halálát nem a támadás okozza, hanem a támadás céljától figgetlen ottlétük. A józan ész alapján egyik magyarázat sem kielégítő. Ha a cselekvő tudja, hogy cselekedetének egyik kikerülhetetlen következménye az „ártatlan" élet kioltása, azt nem lehet a cselekedet struktúrájában található kisebb-nagyobb különbséggel igazolni. A cselekvőnek egyaránt akarnia és okoznia is kell a közvetett (indirekt) módon létrejött rosszat azért, hogy jó célját elérhesse. A rossz okozása csak azzal igazolható, hogy az nagyobb kárt előz meg. A magzat halála nem azért engedhető meg, mert az csak közvetve kapcsolódik az anya életének megmentéséhez, hanem pont ellenkezőleg, mivel az elkerülhetetlenül össze van kapcsolva a nagyobb kár megelőzésével, az anya életének megmentésével. Hasonlóan, a háborús cselekmény civil áldozatainak elpusztítása is feltehetőleg a béke gyorsabb elérésére irányul, és ezzel a háborús áldozatok számának csökkentésével igazolható. Mindez nem jelenti azonban azt, hogy az emberi élet kioltására vonatkozó döntésből teljesen ki lehet kapcsolni egy bizonyos mértékű bizonytalanságot és ambiguitást. Mivel az élet a legalapvetőbb érték, annak elpusztítása még akkor is együttjár aggodalommal és erkölcsi kétellyel, ha az itt felsorolt feltételek a lehető legteljesebb mértékben megvalósulnak. A kár kisebb vagy nagyobb mértékének hosszú lejáratú megállapítása nem mindig lehetséges. E- zenkívül a használt eszközök természetének is van hosszú lejáratban jelentősége. Például egy háborút meg lehet rövidíteni terrorbombázással, a nem harcoló lakosság megfélemlítésével, aminek következtében a halálos áldozatok száma, a teljes kár mértéke csökken. A tapasztalat azonban azt bizonyítja, hogy a terror használata nem a béke hosszú lejáratú alapjait biztosítja, hanem csak az újabb háború félelmét tartja bennünk életben. Ezért le kell szögezni azt a feltételt is, hogy az életet veszélyeztető konfliktusok megoldásában csak olyan eszközöket szabad használni, melyek a megvédendő élet biztonságát nem veszélyeztetik, és azt nem ássák alá hosszú lejáratban. A konfliktus kikerülhetetlensége sem áll mindig teljes bizonyossággal szemünk előtt. A jó és rossz következmény közötti kapcsolat szorossága rendszerint csak tapasztalat alapján állapítható meg. Ez az oka annak, hogy lényeges különbség van a következő esetek erkölcsi kiértékelésében: 1. az a katona, aki magát egy kézigránátra veti azért, hogy katonatársait saját élete feláldozásával a biztos haláltól megmentse, hősnek tekintendő. Noha kikerülhetetlen bizonytalanság és kétértelműség a kettős okozat elvének gyengéje
