A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-02-01 / 2. szám
87 igyekezet a veszélyt okozó magzat életének feláldozását is megköveteli? Miért tartjuk azt, hogy ha valaki életünket veszélyezteti, végső esetben azt megvédhetjük, még a támadó életének elpusztítása árán is, még abban az esetben is, ha a támadó erkölcsileg nem felelős cselekedetéért? Miért nem kell inkább saját magunkat feláldozni ilyen esetekben? Hagyományunk ugyanis azt is tanítja, hogy a legtöbb esetben saját életünk feláldozása megengedett, de nem kötelező. Ennek a kérdésnek az eldöntése nem a két egymással kikerülhetetlen ellentétben álló, jogilag és erkölcsileg „ártatlan" élet értékének összehasonlításán múlik, hanem az „ártalmasság" fokának a következmények alapján történő távolabbi felméréséből fakad. Nem az elpusztítandó élet értéke dönti el azt, hogy kinek kell meghalnia, hanem az, hogy kinek a halála fog több kárt okozni hosszabb lejáratban. Egy kikerülhetetlen konfliktus esetében tehát az a fél az „ártalmatlan", amelyiknek a halála nagyobb kárt okozna. Például: feltéve, hogy az anya életének megmentését csak a magzat halálával lehet biztosítani, az anya életét veszélyeztető (erkölcsileg és jogilag ártatlan) magzat „ártalmasnak" tekintendő akkor, ha az anya halálával nagyobb kár keletkezne, mint a magzatéval. Hasonlóan, ha egy támadó saját életemet kikerülhetetlenül veszélyezteti, legtöbb esetben jogos abból a feltevésből kiindulni, hogy saját életem elpusztulása nagyobb kárt okozna, mint a támadóé, tehát én vagyok az „ártalmatlan" fél még akkor is, ha például az erkölcsileg beszámíthatatlan állapotban lévő támadó életét el kell pusztítanom. Az „ártatlanságnak" ez az értelmezése a szabály második feltételét, az élet „ direkt" és “indirekt” kioltása közötti különbséget tulajdonképpen feleslegessé teszi. B. Az élet „direkt” vagy „indirekt” kioltása Az élet „direkt" és „indirekt" (közvetlen vagy közvetett) kioltása közötti különbség meghatározása a szabály hagyományos használatában fontos szerepet játszik. Amikor egy cselekedetnek két következménye van, egy jó és egy rossz, a cselekedet csak abban az eseteben engedhető meg erkölcsileg, ha a jó következmény nem a rosszból fakad, hanem a cselekedet direkt, azaz közvetlen következménye. Amint mondani szokták, a rossz soha nem válhat a jó elérésének eszközévé. Ez a kettős okozat hagyományos elvének alapfeltétele. Kérdés az, hogy az „ártatlanság” itt kifejtett értelme alapján szükség van-e a kettős okozat elvének fenntartására? Például: amikor az anya életének megmentése feltétlenül megköveteli magzata elpusztítását, annak halála a kettős okozat elve alapján csak „ indirekt” módon engedhető meg. Ha tehát a terhesség idején a méhben egy daganat fejlődik ki, ennek az elvnek az alapján nem szabad a magzatot idejekorán eltávolítani azért, hogy a daganathoz a sebész hozzáférhessen. A méh eltávolítása azonban megengedhető, mivel a rajta lévő daganat az anya életét fenyegeti, és annak a méhhel együtt történő eltávolítása a magzat életét csak közvetve befolyásolja, illetve oltja ki. E szerint a felfogás szerint tehát a magzat halála ebben az esetben „ indirekt" (közvetett) következmény, a méh eltávolításának eredménye. A sebész azt se nem szándkozza, se nem okozza közvetlenül. Ez a magyarázat azonban valójában szőrszálhasokinek a halála okoz nagyobb kárt
