A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-02-01 / 2. szám
86 értékének gyökere az Isten teremtő szeretete. Annak hordozóját Isten saját képére és hasonlóságára teremtette. Ezt a méltóságot a második isteni személy megtestesülése teljessé tette. Emberi természetet öltve magára a Fiú nemcsak az emberi élet minden terhét vette magára, a bűn kivételével, hanem feltámadásával minden benne rejlő lehetőséget is megvalósított. Az Úr Jézus emberi testben történt feltámadása megpecsételte életünk értékét, és megadta számunkra is a test szerinti feltámadás lehetőségét. Ezért életünk a legnagyobb érték, azt tisztelni és védeni kell. Mivel az az Isten és az ember közös tulajdona, annak kioltásáért a Genezis tanúsága szerint Isten és ember előtt egyaránt számot kell adnunk. A keresztény kor tapasztalata azonban ugyanazt bizonyítja, mint az ószövetségé: az élet kioltása bizonyos körülmények között kikerülhetetlenné válik. Ezért napjainkig megmaradt annak szüksége, hogy azt bizonyos kürül- mények között megtegyük. Ezt a tanítást erkölcsi törvény formájában a keresztény hagyomány úgy fejezte ki, hogy az ártatlan emberi élet direkt kioltása tilos. Az előbb összefoglalt tanításnak ez egy leszűkített, parancsszerü kifejezése, egy általános tilalom, amely alól kivétel csak akkor lehetséges, ha egy személy elveszti életének ártatlanságát, vagy ha az élet kioltásának módja nem „ direkt”, azaz nem „ közvetlen”. Az első kérdés tehát az, hogy milyen feltételek mellet tekinthető az élet „ártatlannak' vagy „ártalmasnak", és mi a különbség az élet „direkt" vagy „indrekt”, közvetlen vagy közvetett kioltása között. A. Az „ártatlanság” feltételei Erkölcsi hagyományunk szerint ártatlanság nemcsak jogi vagy erkölcsi szankcióktól való mentességet, hanem ártalmatlanságot is jelent: ártatlan mindaz, aki semmilyen veszélyt nem jelent mások számára. A jogi vagy erkölcsi „ártatlanság" tehát nem meríti ki a szó hagyományos értelmét. Hasonlóan az „ ártal- másságot" sem pusztán erkölcsi vagy jogi feltételek alapján kell meghatározni. A jogilag vagy erkölcsileg „ártatlan" személy szándéka és beleegyezése nélkül is okozhat veszélyt másoknak, és ezzel „ ártalmassá” válhat. Ez például a harctéren küzdő katonák helyzete, vagy azé a magzaté, amelyik veszélyezteti az anya életét. Ez a megállapítás nagyon fontos a hagyomány pontos megértéséhez. Ez adja meg tulajdonképpen a jogos önvédelem lehetőségének az alapját. Ennek a lehetőségnek a megértéséhez azonban az „ ártal- másság" további vizsgálatára van szükség. Az a tény, hogy a magzat veszélyt okoz az anya számára, még nem jelenti azt, hogy élete kioltható. A veszélyt okozó, tehát „ártalmas” élet kioltása csak akkor lehetséges, ha a veszély egyenlő vagy nagyobb a veszélyt okozó élet értékénél, és annak elkerülésére nincsen semmi más lehetőség. Mivel alapjában véve minden emberi élet egyenlő, ez a megállapítás nem ad felvilágosítást arra a további kérdésre, hogy amikor két vagy több élet kikerülhetetlenül konfliktusba kerül egymással, melyiket lehet vagy kell feláldozni a másik megmentéséért. Miért tartjuk magától értetődőnek azt, hogy egy terhesség életveszélyes és kikerülhetetlen krízisében mident el kell követnünk az anya megmentésére, még akkor is, ha ez az ártatlan és ártalmas tilos: az ártatlan élet direkt kioltása
