A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-02-01 / 2. szám

66

sem a hosszú út fáradtságai nem tudták elűzni az emelkedett hangulatot. Amikor Lourdesba érkezve kiszálltunk a buszból, és elindultunk a mas- sabielle-i barlang felé, a gyerekeket mégis elfogta az izgalom, hisz a kedves nővérek az úton sokat meséltek a pásztorlánykáról, akinek megjelent a Szűzanya. A zsibongás, mely minden nagyobb gyerekcsoportot elmarad- hatatlanul körülleng, lassan elült, ahogy mind közelebb értünk a barlanghoz. Amint meglátták a sziklafalon a felaggatott mankókat, elnémultak, és sorra imára kulcsolták kezeiket. Az áhítatos csendben, mint a tenger morajlása, duruzsolt néhány tolószékes zarándok zsolozsmája. Majd felhangzott búcsúzóul a magyar Mária-ének: „Boldogasszony, Anyánk..."

Hazamenet Lourdes varázsa csak lassan tört meg: magunkkal vittük. A diákok faggatni kezdték a nővéreket: meséljenek többet Benadetteről, aki egészen elfelejttette velük a vitéz huszárokat. Ennek utána kell járni — gondoltam. íme a történet.

„Que soy era Immaculada Councepciou ” (Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás) — e szavakkal rontott be Bernadette Soubirous, a tizennégy éves pásztorlányka a lourdes-i plébános szobájába. Peyramale Abbé meg- tántorodott, mintha szíven ütötték volna. Erezte, hogy megsemmisült a meghökkentő üzenet hallatára makacs ellenállása, mellyel vonakodott hitelt adni a kislány szavának, aki ismételten kérte a „Hölgy” nevében, hogy kápolnát állítsanak tiszteletére. 1858. március 25-e volt. Végre felfedte kilétét Aquero’. Ez tájszólásban annyit jelent: „Az”. így nevezte eddig Bernadette a hölgyet, aki február 11-e óta több alkalommal is megjelent neki. A molnár tanulatlan, írástudatlan lánya (aki a hit dolgaiban ijesztő tájékozatlanságról tanúskodott, valahányszor kikérdezte, és ezért nem végezhette el az első áldozást) semmiképp sem találhatta ki e különös nevet.

Igaz, amikor a Szentegyház négy évvel korábban december 8-án kinyilatkoztatta a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját, ezt a templomban is kihirdették, de franciául. Ebből azonban a pásztorlányka még annyit sem értett, mint a zsinat előtti keresztény a latinból. Amikor Bernadette március 8-án közölte vele, hogy Aquero’ kéri, a papság körmenetben vonuljon fel tiszteletére, a derék Abbé haragra lobbant. Másnap, mert nem volt biztos a dolgában,,visszaüzent’ Aqerónak, árulja el végre nevét, és borítsa virágba a barlangban viruló vadrózsabokrot, mint ahogy egykor, 1525. december 12-én virágot fakasztott a mexikói Guadelupéban.

Hát igen, voltak — legalábbis a nép erről tanúskodott — „ csodák■”, meg is írta a püspöknek: egy vak meggyógyult. De Theil doktor úr megállapította, hogy a kislány nem nyerte vissza egészen látását, és később illetékes oltártestvére, a bareges-i plébános levélben cáfolta: a gyerek soha