A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-02-01 / 2. szám

65

vaszban van a magyarok reménye is" — állapítja meg a 142. oldalon. Az élő Isten c. könyvében visszatért ahhoz a témához, ill, valósághoz, ami egész életén át a legmélyebben érdekelte, amiről annyi prédikációt, előadást tartott és oly sok cikket írt. Élete utolsó szakaszában P. Muzslay meghívására Brüsszelből a leuveni Magyar Kollégiumba költözött. Ott is halt meg 1974. január 9-én. A leuveni főtemplomban ravatalozták fel, ott tartották érte a gyászmisét, melyen P. Hegyi János a főcelebráns 15 magyar koncelebráló pap között. A szentmise után holttestét a Heverlee melletti temetőbe kísérik, ahol Msgr. Déjardin emlékezett meg P. Vargáról flaman- dul és franciául.

Befejezésül álljanak itt P. Varga szavai, amiket Az éló' Isten c. könyvében írt s amik őrá is érvényesek:

„Csak a hívő bírja el a történelmet, mert csak az győzi Igazán elviselni, aki föléje tud kerekedni. Ez pedig sikerül, ha egyrészt az ember belátja, mennyire semmi önmagától, másrészt korlátlanul bízik Istenben, és abban a tudatban él, hogy az Úr mindnyájunkban mindenható, ha jól hiszünk benne. Ez a tőről metszett keresztény jellem és ez lesz mindig hiteles tanúja az élő Istennek. ” (189-190.o.)

ZARÁNDOKLATOK

LOURDES:

VAKOK LÁTNAK, SÁNTÁK JÁRNAK (Mt 11:5)

Kiss Ulrich

Lourdes 19 kilométerre fekszik Tarbestól, a püspöki székhelytől. Tulajdonképpen Tarbesba igyekeztem, melynek hírnevét két marsall alapozta meg: Foch, a város szülötte és a magyar Bercsényi László gróf, a tarbes-i ejtőernyős elitezred alapítója. Persze a napkirály tábornagya menekült kurucaiból eredetileg huszárezredet alapított, melynek emlékét a város büszkesége, a világ egyetlen huszármúzeuma őrzi. A kastli magyar gimnázium énekkarával együtt tekintettük meg a parancsnok szakszerű vezetésével. Vendégei voltunk, miután előző nap a kórus részt vett a hagyománytisztelő „huszárok" ünnepségén. A diákokat büszkeség töltötte el, amikor a daliás katonák magyar énekkel köszöntötték az ezred anyját, a miniszterelnök, Raymond Barre magyar feleségét, Hegedűs Évát. „Süvít a szél Késmárk felett” — visszhangzóba a kaszárnya, a fáklyák fényében fürdő udvar. Még másnap is fülünkbe csengett különös délfrancia akcentusuk, és emelkedett hangulatban szálltunk be a buszba. Sem az ólmos eső,