A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-02-01 / 2. szám

60

mint a boldog ember, I Egyszerre őszült az meg mint az isten, / Ki megteremtvén a világot, embert, / E félig istent, félig állatot, I Elborzadott a zordon mű felett I És bánatában ősz lett és öreg. ’’(Előszó) Emlékszünk a „Szegény asszony könyve” című költeményének záró soraira: „ S ha van isten mennyországban, / Nem imádkoznak hiában" . A „Vén cigány”, akiben önmagát rajzolta mint a „nemzet hegedősét”, több bibliai képet is felvillant s némi reménysugárt: „Gyilkos testvér botja zuhanását", „Isten sírja reszket a szent honban", „Lesz még egyszer ünnep a világon".

Petőfi Sándor (1823—1849) a huszonhat éves korában letűnt „fénylő üstököse” irodalmunknak. Ő is „keble istenének szavára hallgat, mint Kazinczy. „Tételes vallásban nem hisz, az Isten neve általában szólások, közmondások, fordulatok szereplője — él még a magyarok istene, a magyarok istenére esküszünk —, vagy azoknak a magasztos eszméknek a fedőneve, amelyeket a földön és hazájában megvalósulva szeretne látni, tehát jog, igazság, szabadság, a szellem napvilága”(HB). A lét értelmére vonatkozó kérdéseit a Világosságot! c. versében foglalja össze: „Nyomoru ész. / Ki fénynek hirdeted magad, / Vezess, ha fény vagy. I Vezess csak egy lépésnyire! I Nem kérlek én, hogy átvilágíts / a másvilágnak fátyolán, / A szemfedőn. I Nem kérdem én, hogy mi leszek? / Csak azt mondd meg, hogy mi vagyok / S miért vagyok?... Magáért születik az ember, / Mert már magában egy világ?/ Vagy ő csak egy gyűrűje I Az óriási láncnak, / Melynek neve emberiség? / Éljünk-e önnön öröminknek, / Vagy sírjunk a síró világgal?" A Bolond Istók c. elbeszélő költeményében már megnyugtatóbb istenképet villant föl, amikor így vigasztal egy kétségbeesett öregembert: „Mert van a világnak atyja, I Van egy hű gondviselője, / Minden ember megláthatja, / Aki el nem fordul tőle. I Csak ne légyünk türelmetlenek! / Néki sok a gyermeke. I Ne kívánjuk, hogy minket tegyen / Mindeneknek elibe. I Itt a törvény: „várj sorodra”, / Es nem vársz hiába; / Mint a nap a föld körül, úgy I Vándorol jósága. IS nincsen akit elkerülne, / Ha ma nem jött, eljön holnap... / Míg az ember boldog nem volt, / Addig meg nem hallhat. / S a boldogságod sosem késő, / Es ez oly bűvszer, miiül!— Essék csak egy csepp beléje— / Egy tenger megédesül.”

„Koszorús költőnk”, Arany János 1817-ben született, hatvanöt éves korában, 1882-ben halt meg. „Gyakran tépelŐdik a haza, az emberiség sorsán, az élet értelmén, a halhatatlanságon, de végül mindig megnyugvást lel isten- hitében”(HB). Egy szép, bár kissé panteista meghatározása Istenről: „Isten az ember jobbik része, a mindenséget átfogó szellem megnyilatkozása a halandóban." A Gondolatok a békekongresszus felől c. versében írja: „Hagyjátok a meddő vitát! / Bölcs Isten az, ki rendel; / Az ember tiszte, hogy legyen / Békében, harcban ember. / Méltó képmása Istennek, I S polgára a hazának, / Válassza ott, válassza itt IA jobbik részt magának." A hit jelentőségét ismeri el a Fiamnak c. közismert költeményében: „Mert szegénynek drága kincs a hit, / tűrni és remélni megtanít..."

Vajda János (1827—1897) a hitet és a tudást nem tartja összeegyez- tethetőnek. Őt is elbűvöli a természettudományok fejlődése, a századforduló előtti liberális szellem és szabadgondolkodó irányzat. Schopenhauer pesszi-