A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-12-01 / 12. szám
547 hogy megkereszteletlen tömegek vannak, akik most föllélegeznek és eljönnek a templomba. Ehelyett azt tapasztaltam - Munkácson voltam hogy van ugyan egy komoly réteg, amelyik eddig nem kerülhetett komoly kapcsolatba a vallással, de ugyanakkor megvan a régi értelmiség, amelyik vallásilag rendkívül művelt, intelligens és példaként állítható vallási szempontból az itthoni magyar katolikus tömegek elé is. Honnét ez a vallási felkészültség? Bizonyára a családtól, mert más forrás alig lehetett az elmúlt évtizedekben. Az ottani magyarok nem hivalkodnak, de büszkék, és büszkék is lehetnek. Sokáig motoszkált bennem a verssor nyomán: „fehérek közt európai”. Valahogy ezt képviseli - Európát — ott, abban a közegben a magyarság. Ahol én voltam, az város, Nagyszőllős. Esztergomnál nagyobb, mégis havonta ha egyszer eljut oda pap misézni. Hitoktatás a Szovjetúnióban a mai napig mindenféle vallás számára tilos. Azonban olyan hősi életű, áldozatos és hitvalló papjaik voltak - a mostaniak is azok -, hogy bár igen ritkán találkoznak velük, ez a ritka találkozás is meghatározó. A működő, működési engedéllyel rendelkező papságnak a 80 százaléka megjárta a lágereket, ott eltöltött 7-8 évet. Utána csak iszonyú sok szenvedéssel juthatott újra működési engedélyhez. Óriási tekintélyük van, hitüket, emberségüket a szenvedés egyáltalán nem törte meg. Volt-e valami megrendítő vagy felemelő élményetek? Menet az autóban megtudtam, hogy Nagyszőllős igen nagy bajban van, mert két katolikus temploma is volt, egy XIII. századi székesegyház, amit a kruscsovi időkben bezártak, és az egykori ferences templom, ami ugyanarra a sorsra jutott. így a hívek kiszorultak a temetőbe, a ravatalozó kápolnába. Ott gyűltek és gyűlnek össze vasárnapról vasárnapra. Gondoltam, hogy ha már a szerencsétleneknek templomuk nincsen, legalább papjuk legyen, és ott ütöttem fel a sátram. Egyáltalán nem bántam meg. Kicsit az őskeresztény korban éreztem magam, hogy a keresztények a temetőben jönnek össze. Megdöbbentő látvány volt a sírok közt az emberek figyelő sokasága. Nagy áhítattal vettek részt a szertartásokon, csodálatosan énekeltek. Látszott, nemcsak akkor jönnek össze, amikor a pap havonta egyszer megjelenik. Vasárnapról vasárnapra pap nélkül is összejönnek imádkozni. Ezt nemcsak itt, az összes faluban tapasztaltam. Én a Munkácstól több mint 200 km-re fekvő Rahó városban voltam, valamint az ehhez tartozó kőrösmezői plébánián. Mindkét helyen kisebbségben vannak a magyarok. Az utcán nem hagyon hallani magyar szót. Rahó magyar iskolával nem rendelkező város, a templom az egyetlen - a rádión kívül —, ahol magyar szót hallhat a család. Legnagyobb élményem húsvéthétfőn volt. Arról az evangéliumról prédikáltam, hogy Jézus
