A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-11-01 / 11. szám

526

mi-lelki megerősítése és apostoli munkáinak az igényeknek megfelelő átszervezése az akkori főnöknő, Gyöngyösi M. Piroska nevéhez fűződik, aki 1927-től 1946-ig nagy bölcsességgel, szeretettel és körültekintéssel vezette a rendtartományt a nehéz időkben. Házaink száma ez idő alatt 23-ra emelkedett, iskolanővéreink pedig összesen 7500 leányt neveltek és oktattak az óvodában, az elemi, a polgári, az ipari és a gazdasági iskolákban, valamint gimnáziumokban és tanítóképzőkben.

* * * * ★

1948-ban államosították iskoláinkat. Nővéreinknek megélhetés után kellett nézniük. Legtöbbjük nehéz fizikai munkával kereste meg a mindennapi kenyérre valót. 1950 júniusában következett a nem várt legnagyobb megpróbáltatás. Nővéreinknek egyetlen éjszaka leforgása alatt el kellett hagyniuk házaikat. Máról holnapra otthontalanná váltak, de ugyanez volt a sorsa a többi 450 női és 180 férfikolostor lakóinak is. Több mint két hónapot töltöttek internáló táborokban.

Ezt követte az állam és a püspöki kar közötti „megegyezés”, amelynek értelmében 8 katolikus középiskolában ismét szerzetesek vehették át az oktatást: hat gimnáziumban fiúkat, kettőben leányokat taníthattak. Mi Budapesten az Isteni Szeretet Leányainak volt Margit Intézetében — ma Patrona Hungáriáé Rk. Leánygimnázium — és Debrecenben a nevezetes Svetits-alapítvány egy részében taníthattunk. Az akkori tartományi főnöknő, Wiedemann M. Kornélia a Csanádi püspök úgymond „parancsára” fogott hozzá a két leánygimnázium elindításához. Hihetetlen szegénységben és nélkülözések közepette, hiányos felszereltséggel, de Istenben bízva vállalták nővéreink az oktató-nevelő munkát. Eleinte a földön aludtak és alamizsnából tengették életüket, még konyhájuk sem volt az első hónapban. 1950-től végiggondolva tartományunk történetét számomra egy önmagáért beszélő csoda az, hogy ma is létezünk. Az isteni gondviselés kézzel fogható műve. Mély tisztelettel hajlok meg nővértársaim előtt, akik annyi szenvedést és kemény munkát vállalva átmentették társaságunk életét, hogy a létünkért folytatott harcban megerősödve, szilárd hitet hagyjanak ránk örökségül. E bátor úttörőink a bibliai hasonlatra emlékeztetnek: nem beszélnek sokat az újrakezdés fájdalmairól, hanem örvendeznek az új életnek, ami áldozatuk árán jött világra. Ma mindkét intézetben szépen működik a gimnázium két-két párhuzamos osztállyal. így évente 600 leánynak van lehetősége, hogy szerzetesi iskolában készüljön fel az érettségire és a keresztény életre.

Természetesen 1950-ben a 23 ház több mint 300 nővéréből csak kevésnek jutott hely e két házban. A létszámkorlátozás miatt nem is minden rendtársunk jöhetett vissza a közösségbe. Az így kereten kívül marad-