A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-11-01 / 11. szám
522 A szerzetestanári munka nemcsak az imádságos élet hátterét igényli, hanem a tudományokban való jártasságot, tájékozódást is. Ősi hagyománya a szerzetesi közösségnek a tudományok ápolása. Nemcsak őrzői voltak magyar bencés őseink a kultúra kincseinek, hanem tevékeny munkásai is. A középkori szerzetes, Cebanus 1140 körül írja Pannonhalma akkori apátjának, Dávidnak, miközben egyik fordítását ajánlja neki: „A vezetésed alatt álló Szent Márton kolostor bővelkedik a szentatyák életrajzaiban, tanítói műveiben és sokféle szentírást magyarázó munkában...” Érdemes megemlítenünk néhány bencés szerzetes nevét, akik a magyar szellemi életben kiemelkedőt alkottak: Jedlik Ányos, a dinamó feltalálója, Czuczor Gergely, a 48-as szabadságharc hőse, költő és nyelvész, Rómer Flóris régész, Réthey-Prikkel Marián, a magyar néptánc első tudományos igényű leírója, az újabb korban Klemm Antal nyelvész, Szunyogh Xavér, a liturgikus mozgalom hazai apostola, a középkori kódexeink jeles tudósa és teológus Radó Polikárp, Szigeti Kilián, az orgonák és a magyar liturgikus zene fáradhatatlan kutatója... Hosszan folytathatnánk a neves, jeles tudósok mellett azok felsorolását is, akik egyszerűen csak nemzedékek szívébe írták be nevüket hűséges szolgálatukkal, mint tanárok, szerzetespapok, nevelők. A bencés szerzetesi életben azonban nem az a fontos, hogy ki milyen híressé válik. Sokkal fontosabb, hogy közösségünk biztos igazodási pontot jelenthessen az igazságot, az Istent kereső emberek számára. A történelem újra és újra kihívást jelent a szerzetesi közösségek számára. Szeretnénk hűségesek lenni hivatásunkhoz, minden emberben meglátni a hozzánk érkező Krisztust, aki a mi szolgálatunkat várja a vendégekben, a fiatalokban, az Isten igazságára szomjazó emberekben. Szent Benedek atyánk Regulájának 72. fejezetében olvassuk:... a jó buzgóság a vétkektől választ el, és Istenhez és az örök életre vezet. Ezt a buzgóságot tehát a legizzóbb szeretettel gyakorolják a szerzetesek, azaz: egymást a tiszteletadásban előzzék meg. Egymásnak mind testi, mind lelki fogyatékosságait a legtürelmesebben viseljék el. Egymásnak versengve engedelmeskedjenek. Senki se kövesse azt, amit maga számára hasznosnak ítél, hanem ami másnak az. Egymást tisztán, testvéri szeretettel szeressék. Istent szeretve féljék. Apátjukat őszinte és alázatos szeretettel szeressék. Krisztusnak semmit elébe ne tegyenek, aki bennünket, mindannyiunkat az örök életre vezessen.
