A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-11-01 / 11. szám
523 A MIASSZONYUNKRÓL NEVEZETT SZEGÉNY ISKOLANŐVÉREK* Pekó M. Adrien 1985. november 17-e nagy örömünnep a Miasszonyunkról elnevezett szegény Iskolanővérek Kongregációjában: II. János Pál pápa boldoggá avatta alapító anyánkat, Jézusról nevezett Gerhardinger Mária Teréziát. Alapító anyánk — keresztnevén Karolina - 1797. jún. 20-án született Stadtamhóiban, Regensburg elővárosában egy jómódú hajómester egyetlen gyermekeként. A dóm plébánosa a kis Karolinát tanítónővé ké- peztette. Karolina 1812-től szülővárosában tanított mindaddig, amíg 1833- ban megalapította Neunburg vorm Waldban a Miasszonyunkról elnevezett szegény Iskolanővérek Kongregációját. Több fiókház alapítása után 1843-ban 40 nővérrel, 40 novíciával és 60 jelölttel megnyílt Münchenben az angeri anyaház, a kongregáció első anyaháza. Tíz évvel az alapítás után a kongregációnak már 52 háza volt Bajorországban: iskolanővérek tanítottak Württenbergben, Westfaliában, Sziléziában, Böhmenben, továbbá Ausztriában és 1847-től Észak-Ameriká- ban is. Terézia anyánk lassan már nem tudott eleget tenni a sok felől érkező meghívásnak. 1841-ben írja az egyik levelében: „Több mint 40 helyről érkezett kérés, hogy nővéreket küldjék az iskolákba, de ezen kérések teljesítését évekre el kell halasztanom". Az új házak alapításánál Boldog Terézia anya egy célt mindig szem előtt tartott: hogy a már meglévő óvodák, népiskolák és internátusok átvételével elsősorban a középosztályból és a szegény családokból származó leányok keresztény nevelését biztosítsa. Ezek számára ugyanis az előkelőbb iskolák elérhetetlenek voltak. - A keresztény anyák nevelése szívügye volt. — A Miasszonyunkról nevezett szegény iskolanővérek hamarosan a nevelés és ápolás minden területén munkálkodtak. A nővérek jól ismerték a kor új pedagógiai áramlatait. ***** Az 1982-es általános káptalan végleges formába öntötte a II. vatikáni zsinat szellemében újrafogalmazott szabályunkat. Az újításokat felülvizsgálták és megvalósítható részüket alapos megfontolás után felhasználták. így nyugodtan mondhatjuk, hogy Boldog Gerhardinger Mária Terézia anyánk példáját megtartottuk, aki a nővérek pedagógiai képzésében, * Ez az írás 1989 márciusában hangzott el a Vatikáni Rádióban, szerzője maga is iskolanővér Magyarországon.