A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-11-01 / 11. szám
508 Ha az ember egyszer is meghallja ezt a hangot - ma éppúgy, mint húsz évszázaddal ezelőtt többé nem felejti el. Természetesen mindenki szabadon választhat: követi-e ezt a hívást vagy sem. De ahogy Szent Ignác mondta: csak azok nem követik, akiknek sem eszük, sem értelmük. Nem kételkedem, hogy az eucharisztikus Jézusból kiáradó és azon az emlékezetes délutánon Lourdes-ban megmutatkozó erő ugyanaz, mint ami a történelmi Jézusból származik. Lourdes-ban azt tapasztaltam meg, amit Jézus kortársai, amikor a tömeg követte Őt, Ő sokakat meggyógyított (Mt 9,18; Mk 2,13; 3,20; Lk 5,17-26 stb). Ugyanaz a Jézus most kenyér és bor színe alatt rejtőzködik, de ugyanazzal a hatalommal és szeretettel. Az ilyen tapasztalatok kitörölhetetlen nyomokat hagynak. Felbátorítanak arra is, hogy az apostolokkal együtt mondjuk: „Amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk és amit kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek" (1Ján 1,1-3). Egy jezsuita elhivatottsága lényegében missziós jellegű. 1927-ben léptem a rendbe, és 1937-ig, amikor kívánságom teljesült, folyvást azért/ imádkoztam, hogy Japánba küldjenek. Kezdettől fogva hittem, hogy odatartozom. Ez a meggyőződés benső mélyemből eredt. Ezenfelül az Úr ezt még egy eucharisztikus élménnyel megerősítette. Még a noviciátus elején házunk rektorának - Cesareo Iberonak hívták - ministráltam. Megkérdeztem, mi a véleménye: megtagadná-e a jezsuiták rendfőnöke, hogy engem Japánba küldjenek? A mise végén, amikor eljött az oltártól, azt mondta: „Japánba fogsz menni". Az volt az érzésem, hogy maga az Úr, aki éppen föláldozta magát az oltáron, mondja nekem a rektoron keresztül: a te hivatásod az, hogy Japánba menj; emberek milliói várnak ott rád, ott a te apostolkodásod területe. Meg vagyok győződve, hogy Jézus üzente nekem ezt, amit csak tíz évvel később erősítettek meg hivatalosan. Ugyanaz a Jézus küldött, aki tanítványait kiválasztotta, hogy személyesen szolgálják (Jn 1,40-45)! Visszagondolok 1938 októberére: Seattle-ből (USA) utaztam Joko- hamába, Japánba. Már pap voltam. Amikor a hajókabinban a szentmisét ünnepeltem, visszaemlékeztem a loyolai rektorral folytatott beszélgetésre kezdő jezsuita koromban. És most Jézust tarthattam a kezemben az általam átváltoztatott szentostyában. Ő küldött engem Japánba, abba az országba, amelyet Xavéri Szent Ferenc, a nagy jezsuita kezdett evangélizál- ni 400 éve. Ugyanaz az Úr, aki apostolainak mondta: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket... S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig" (Mt 28,19-20). Japánban folytatandó ténykedésemre gondolva nagy lelkesedést és örömet éreztem. Az volt a benyomásom, hogy maga Jézus oktat, ahogy a népet tanította Tiberiás taván a csónakból (Mt 13,1-3). A bölcsesség, amelyben akkor részesített, olyan formában szólt hozzám, amit még ma sem értek egészen.
