A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-10-01 / 10. szám
452 az Auxiliatrix Szegediensis oltalma alatt. A havi búcsú most új jelentőséget kap: nemcsak búcsújárás, azaz a vezeklés és elégtétel alkalma, hanem hazatérés is. Legalább egy napra megtérnek a közös múltba, a szegedi sors ősi egységébe, a vér és hit misztikus közösségébe. A kultusznak döntő része van abban, hogy a Délvidék magyarsága megmaradt magyarnak és katolikusnak. A kultusz harmadik nagy hatása a XIX. század folyamán, a szegedi tanyavilág kialakulásával bontakozik ki: az alsóvárosi barátok a tanyai pasztoráció úttörői közé tartoznak. A havi búcsú a tanyavilágnak, bár területén új plébániák keletkeznek, most is pirosbetűs ünnepe. Hazajönnek ők is a búcsúra, meglátogatják a városban maradt nemzetiségüket és halottjaikat. Ez a csodálatos ősi kultusz, sajnos, mintha hanyatlóban volna. Szeged nagyvárossá lett. Más tájakról sokan vándoroltak be, akik nem asszimilálódtak Szeged vallásos levegőjéhez. A helybeliek is inkább őhozzájuk alkalmazkodnak, mint jámbor őseikhez. A kegyhely valamikor az egész szegedi társadalmat: szegényt, boldogot igézete alatt tartotta. Ma már bizony inkább csak parasztok hódolnak a Boldogasszony előtt. Mintha a helybeli pasztoráció sem szívlelné meg azokat a lehetőségeket, amelyek a templom: a város szakrális szimbóluma a korszerű lélekgondozásban jelenthet. Pedig vajon hol van inkább szükség a búcsújárás szent elragadtatására, ünnepi táplálékára, mint a nagyváros pesszimizmussal, nyárspolgári józansággal, nyomorúsággal és reménytelenséggel, örök hétköznappal sújtott falanszterében? És: mikor kell inkább a múlt igazi értékeit a szívekbe ültetni, mint korunk ijesztő talajtalanságában, a pillanat bálványozásában? A Napba öltözött Asszony szegedi kultusza a korszellem és a kedvezőtlen környezet ellenére hódításának negyedik nagy állomásához érkezett el. Itt a Szegedi Szűzanya árnyékában született meg a szegedi gondolat, amely leglelke szerint nemzetünknek a magyar katolikus népiség- ben való egyetemes újjászületését, metafizikai virágzását jelenti, amelyből azonban az emberek gyarló ajkán politikai elfogultság lett. Idehaza azonban a szegedi lélek és szellem modern önmagára eszmélésében a Templom egyszerre dantei eszménnyé: ihletté és kötelességgé válik. Ebből a misztikus sürgetésből sarjad - az élőkről nem beszélve — Kálmán Lajos munkássága, Károlyi Lajos átszellemült piktúrája, Juhász Gyula költészete: Szeged hasonlíthatatlan katolicizmusának páratlan kifejezése. Ezek az alkotások az örök Szegedet tükrözik: katolicizmusnak és magyarságnak, népnek és magányos egyénnek időfeletti inspirációját, kultikus teljességét Mária szerelmében, valami különös magyar platonizmus igézetében..m
