A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-10-01 / 10. szám

442

sem merül feledésbe, hogy Krisztus az utolsó ítéleten a szeretet gyakorlati megvalósítása szerint fogja megítélni az embereket.

Igaz, hogy ez az evangéliumi üzenet és parancs az Egyház kétezer éves történetében igen gyakran süket fülekre talált. De ebből a szempontból a mi világhoz forduló mai keresztényeink sem különböznek talán az előző korok átlagkeresztényeitől. Mert könnyebb a világhoz forduló szeretetről írni és beszélni, mint az egész életet az önfeláldozó és testvéreket szolgáló szeretet gyakorlására szentelni. Viszont ma is vannak igazi keresztények, akik a régi korok szentjeinek nyomdokain járva a világhoz való fordulás nagy tamtamja nélkül a hétköznapi élet áldozatainak lassú tüzén elégve adják át testüket élő, szent, Istennek tetsző átdozatul.

Mocsy Imre

November 19 - ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP A LEPRÁS ÉNEKE

A szentmise olvasmányai:

Mai 4,l-2a: Főikéi az igazság napja és üdvösséget hoz szárnyain.

2Tessz 3,7-12: Aki nem akar dolgozni, ne is egyék.

Lk 21,5-19: Mindez alkalom lesz arra, hogy tanúságot tegyetek.

Nem szűnik meg a szív mélyéből feltörő kérdés: ha volna Isten, nem engedné sem a háborút, sem a jogtalanságot; nem hagyná a betegséget, s nem tűrné egyetlenegy ember elnyomását sem. Ha lenne Isten megakadályozná, hogy az ember gonoszát műveljen.

Az egyik kalkuttai lepraállomáson két látogatásom alkalmával is láttam egy beteget, amint magasra emelve karját — kezének még megmaradt csonkjait — így énekelt: Isten nem sújtott büntetéssel; dicsőítem őt, mert betegségemben Ő látogatott meg. A közelében fekvő leprások közül persze sokan sóhajtoztak fájdalmukban vagy kétségbeesésükben. Ő azonban megértette: a betegség nem Istentől jön, nem valamely bukásunk következménye; Isten nem előidézője a szenvedésnek, O sohasem manipulál senkivel, sosem gyötri az ember lelkiismeretét.

A leprás énekében Jóbot véltem hallani, azt a hívőt, aki sok-sok évvel Krisztus előtt élt, s akit egyik megpróbáltatás a másik után ért. Jób tudta, hogy mérhetetlen szenvedése nem valamelyik hibájáért kijáró büntetés. Az ártatlan, minden álnokságtól mentes, tiszta szívű embert éppúgy érheti csapás, mint a zsarnokot, a kőszívű kényurat. És egy szép napon azt tudja mondani Jób, amit a kalkuttai leprás: megpróbáltatásaimban Isten látogatott meg engem; most már tudom, hogy Megváltóm él, utána vágyódik a szívem.