A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-08-01 / 8-9. szám

427 józanság mellett azonban az amerikai püspökök nem tagadják azt sem, hogy kölcsönös érdekek is léteznek a két szuperhatalom közt. EGYSÉGBEN Az amerikai püspökök azért adták ki ezt a nyilatkozatot, hogy buz­dítsák a katolikusokat és a társadalmat konkrét lépések tételére, hogy se­gítsék azoknak a hívőknek a millióit, akik a szocialista országokban élnek. Ezúton is szeretnék kifejezni testvériségüket az ezekben az országokban élő püspökökkel. A keresztény egységért imádkoznak és főleg azért, hogy hamarosan bekövetkezzék az a nap, amikor minden hívő és minden hit üldöztetés nélkül gyakorolhatja vallását. * * * Mit mondhat erre egy keresztény, magyar szív? Esetleg eszébe jut­hat, hogy szép buzdításokat, elemzéseket hallott már máskor is. De ha ez a szív önérzetes, mint ahogy a bevezetőben feltételeztem, akkor annak a közmondásnak is eszébe kell jutnia, hogy segíts magadon, Isten is meg­segít. S ha valóban magyar ez a szív, akkor azzal sem nyugtathatja meg a lelkiismeretét, hogy már nem Magyarországon, Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján vagy Bácskában él. ^rF Angelica Anya, amerikai klarissza apáca, akit a Time című magazin a „katolicizmus vezető tévé-gyártásvezetőjének” nevezett, bejelentette az amerikai televízióban, hogy szerződést kötött We- renfried van Straaten Atyával és szervezetével, hogy az általa veze­tett „ Örök Ige TV-hálózat” hullámain keresztül ismerteti a Speck- pater szeretetszolgálatát az amerikai közönséggel. Az együttműkö­dés keretében a „Kirche in Not”költségén a Klarisszák kolostorá­ban, Róma közelében felszerelnek egy adót, mely a Szovjetunió, Afrika és Nyugat-Európa felé fog sugározni. * 70 év tilalom után újra lehet majd hallani a Szovjetunióban nyilvános hangversenyeken az egyházi zene alkotásait. A szovjet sajtó kommentárjai szerint a szerzőket a közönség időközben teljesen elfelejtette. * Tavaly 723 új templom nyílt a Szovjetúnióban, ebből 200 Ukrajnában, felújításuk befejezése után. Sokat évtizedekig zárva tartottak. Az orosz orto­dox egyház 4 új szemináriummal gazdagodik: egyet Fehér-Orosz- országban, egyet a Volga középső folyásánál, egyet Szibériában és egyet Ukrajnában nyitnak meg. Mindezt Filarét minszki metropoli- ta jelentett be genfi látogatása alkalmából.

Next

/
Thumbnails
Contents