A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-08-01 / 8-9. szám

404 zalom, mennyi hit hajtja az embereket édesanyjukhoz, aki segíteni akar! Kint, a kápolnát koszorúszerűen körülfogó árkádok alatt több kisebb-na- gyobb, különböző méretű és súlyú fakereszt áll a falhoz támasztva. Fel­emelheted akármelyiket, hogy elmélkedve, imádkozva körbevidd. Senki nem fog megmosolyogni. Altöttingben a nem hívők is megtanulták, hogy megbecsüljék az ima e mélységesen szép és felemelő formáját. Ki is tér­nek alázattal a keresztet hordozók elől, hogy ezzel is kifejezzék tiszteletü­ket a bűnbánat iránt. A minap egy elegáns asszonyt láttam: bal vállán sú­lyos keresztet hordott, jobbján vak lányát vezette, aki maga is kereszt alatt görnyedt, nemcsak képletesen. Másik alkalommal egy fiatal anyának és kisfiacskájának látványa rendített meg, akik szent áhítattal cipelték test­nagyságú keresztjeiket. Vajon minden ima meghallgatásra talál? Ez szintén gyakori kér­dés. Abban az értelemben, ahogy némely türelmetlen fohászkodó szeret­né, talán nem. De ha könyörgésére nem is kap azonnal, helyben és látha­tó választ, mégsem tér haza üres kézzel: lelke felszabadul. Nemrég meg­ismertem egy középkorú férfit, aki saját bevallása szerint tizennegyedszer zarándokolt Máriához. Megkérdeztem miért, hisz nálunk nincs különö­sebb látnivaló és a városkát egy-két óra alatt be lehet járni. „Oly erős a belső kényszer - válaszolta hogy újra a Szűzanya közelségében le­gyek! Nem tudok ellenállni... Mindenáron el kell jönnöm, újra és újra."

Next

/
Thumbnails
Contents