A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-08-01 / 8-9. szám
404 zalom, mennyi hit hajtja az embereket édesanyjukhoz, aki segíteni akar! Kint, a kápolnát koszorúszerűen körülfogó árkádok alatt több kisebb-na- gyobb, különböző méretű és súlyú fakereszt áll a falhoz támasztva. Felemelheted akármelyiket, hogy elmélkedve, imádkozva körbevidd. Senki nem fog megmosolyogni. Altöttingben a nem hívők is megtanulták, hogy megbecsüljék az ima e mélységesen szép és felemelő formáját. Ki is térnek alázattal a keresztet hordozók elől, hogy ezzel is kifejezzék tiszteletüket a bűnbánat iránt. A minap egy elegáns asszonyt láttam: bal vállán súlyos keresztet hordott, jobbján vak lányát vezette, aki maga is kereszt alatt görnyedt, nemcsak képletesen. Másik alkalommal egy fiatal anyának és kisfiacskájának látványa rendített meg, akik szent áhítattal cipelték testnagyságú keresztjeiket. Vajon minden ima meghallgatásra talál? Ez szintén gyakori kérdés. Abban az értelemben, ahogy némely türelmetlen fohászkodó szeretné, talán nem. De ha könyörgésére nem is kap azonnal, helyben és látható választ, mégsem tér haza üres kézzel: lelke felszabadul. Nemrég megismertem egy középkorú férfit, aki saját bevallása szerint tizennegyedszer zarándokolt Máriához. Megkérdeztem miért, hisz nálunk nincs különösebb látnivaló és a városkát egy-két óra alatt be lehet járni. „Oly erős a belső kényszer - válaszolta hogy újra a Szűzanya közelségében legyek! Nem tudok ellenállni... Mindenáron el kell jönnöm, újra és újra."
