A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-08-01 / 8-9. szám
388 Mind a négy utas rám nézett, és ismét a futballról kezdtek beszélni. Én sem folytattam a témát, de eszembe ötlött, hogy ezek a fiatalok éppen azt a három magatartásformát testesítik meg, amelyekkel manapság az ifjúság körében találkozunk: * Vannak, akik nem gondolkoznak; egyszerűen csak engedik, hogy sodródjanak az árral. Nem bonyolítják az életüket: miért is? Hisz az ember jobban él, ha nem úszik árral szemben. * Másoknak viszont az az egyetlen gondjuk, hogy a lehető legkevesebb megerőltetéssel jussanak a legtöbb pénzhez. Egoisták: járom az utamat, a töbiek pedig gondoljanak, amit akarnak! ügy vélik, hogy a pénz boldogsággal jár. A látszattal csalatják meg magukat: a reklámok ígéreteivel és a szórakoztató ipar varázslataival. * Végül vannak olyanok is, akiknek nemes a szíve. A szenvedőkön akarnak segíteni, még nagy, személyes áldozatok árán is. A FORRÁS Kedves Barátaim! Olyasvalakire vártok, aki majd megmondja, mit kell tennetek? Sok pénzt akartok keresni, hogy így legyetek boldogok? Vagy testvéreiteket akarjátok szolgálni? Közül etek talán még senki nem foglalt állást egyértelműen, de mindegyikőtök valamilyen módon ezen három csoport egyike felé hajlik. Egészen egyszerűen elmondhatnám nektek, akik tele vagytok kérdésekkel és választ vártok, hogy mit éltem át, amikor találkoztam Krisztussal. Néhány hete, a szokásos pápai kihallgatás után egy csoport fiatal jött hozzám látogatóba. Az egyik minden bevezetés nélkül, nyíltan rám kérdezett:- Miért lett jezsuita?- Meg voltam győződve, hogy ez az én hivatásom.- Hogyan jött rá?- Megéreztem, hogy Isten hív.- És miért hívta? Mire?- Nos, Isten azt akarta, hogy eggyel több ember szentelje magát Neki, és engem választott ki.- Mire gondolt akkor?
