A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-08-01 / 8-9. szám
369 lectum meum — fogadd el, Istenem, értelmemet. És ezt az értelmet az utolsó szikráig nem a saját dicsőségére, hanem Isten dicsőségére, a lelkek, az Egyház javára használta. Gazdag természetes élete volt. Hirtelen természete miatt lehetett volna a világ bohémja. Lett belőle Krisztus angyala, a szeretet apostola. Nem is tudom kifejezni, hogyan nőtt ki ebből az értelemből, ebből az értelmi akaratból, ebből a mindig szentesülő és mindig Krisztust formálni akaró szeretetből ez a szentség. Ötvenöt éven keresztül az ún. nagy voluntarisztikus jezsuita rendben a kegyelemhez mindig hű volt és mindig Krisztust formálta, de halkan. A küzdelem a természet legyűrése, a természeten aratott győzelem, a Krisztust formáló ember győzelme volt benne. Nála és benne szinte kézzel tapintható volt ez a tudatos harc. Láttuk a küzdelmét, de láttuk győzelmét is. így lett ebben a bőséges küzdelemben egy ő és Krisztus. Valóban elmondhatta magáról, amit szent Pál mondott: „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem!” Eggyé lett ebben a küzdelemben és ebben a szeretetben rendjével és rendtársaival, és ez a szentségnek, a modern szentségnek és az igazi Krisztust követő szentségnek az alapja. Egy lett benne a természet és a természetfölötti, amint egy a növényben a gyökér és a virág. Ezért lett a szent tudományok mestere, ezért lett a krisztusi szeretet áldozatos, örök példaképe és apostola. * ★ ★ * ★ GOLGOTA Simándi Ágnes innen a táj fölbillen, a zápor, a szél az elsugdosott szavak köteleit oldják a festékek összefolynak könnyeinkkel. nem veheted a szenvedést hallgatásnak.
