A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-07-01 / 7. szám
328 megtizedelt egyház végre önmagára talált; áttörte elszigeteltsége falait és megnyílt a társadalom felé. Az esemény jelentősége olyan nagy volt, hogy a kubai egyház újraalapításáról kezdtek beszélni. A kubai keresztények számára az ENEC azt jelentette, hogy megismerkedtek a zsinat és Puebla tanításaival. Az egyház felismerte, hogy a keresztény hit elősegítheti a társadalom fejlődését; ezért új módon akart jelen lenni a kubai ember mellett. Kezdeményezései továbbra is kifejezetten lelkipásztori és nem politikai jellegűek, de feladatát már nemcsak az egyház belső életének keretei között akarja teljesíteni, hanem megnyílik a külvilág evangelizálása felé is. Belső struktúráit lényegesen átszervezte, erőteljesen hangsúlyozva a világiak szerepét, missziós jelenlétét a társadalmi és kultúrális élet különféle területein. Az ENEC a fennálló rendszertől teljesen független kezdeményezés volt, és célja között nem szerepelt az, hogy közeledjen az állam felé. Ez a közeledés inkább az állam részéről történt, különféle külső és belső okok miatt. Kezdetben Fidel Castro az egyházra mint megsemmisítésre szánt ellenforradalmi erőre tekintett, bár ugyanakkor mérhetetlen csodálatot táplált Páli Szent Vince irgalmas nővérei iránt a kórházakban végzett áldozatos szolgálatukért. A kubai erőktől is támogatott szandinista forradalom idején Fidel Castro meggyőződhetett arról, hogy az egyház nem feltétlenül megsemmísitendő erő, hiszen Nicaraguában keresztények széles rétegei támogatták a forradalmat. Castro ellentmondásos magatartásának, az egyház felé való megnyílásának még olyan személyes jellegű oka is volt, hogy különleges barátság kötötte Frei Betto brazil domonkoshoz, aki egy kötetre való interjút készített vele. Ez a könyv egymillió példányban kelt el az országban, és a kubaiak meglepődve olvasták, hogy a „Lider Máximo” érdeklődést tanúsít a vallás iránt. Az egyház és az állam közeledésének egy másik indítéka a kubai történelem nagy alakja, Félix Varela közös tisztelete. A 19. század derekán elhunyt szentéletű pap, a társadalmi megújulás ihletője, nemzeti hős és az egyház büszkesége. Félix Valera mintegy jelképévé vált az egyház és állam megújult kapcsolatainak. 1988-ban emlékeztek meg születésének 200. évfordulójáról. A kubai egyház jelenlegi helyzetét nem könnyű meghatározni. A rendszerrel szemben alkalmazott ellenzéki magatartás feladása egyáltalán nem jelent elfogadást. A püspöki kar két szélsőséges magatartás között próbál kiegyenlítő szerepet betölteni: egyfelől a teljes ellenzékiség, amellyel egyetértenek a száműzöttek és a kubai katolikusok nagy többsége, másfelől a tudatos együttműködés, amelyet a Frei Betto irányát követő egyháziak képviselnek. A püspöki kar a dialógust keresi, de ugyanakkor meg akarja őrizni függetlenségét és teljes döntési szabadságát, miközben várja, hogy az egyház nagyobb konkrét szabadsághoz jusson és működési területét kitágíthassa. A kormány különböző jeleit adta megváltoztatott
