A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-07-01 / 7. szám
318 A BUDDHIZMUS VESZÉLY VAGY ÚJ LEHETŐSÉG? Másodok és befejező rész Béky Gellért 4. Az iszlám, a zsidó vallás eddig is kemény diónak bizonyult az Egyház missziós működésében. Nem is egyszerűen nehéz, hanem nemegyszer egyenes kihívás volt a keresztény tanítás — főleg az üdvösségről vallott hit — ellen. Keleten a buddhizmus jelenti ezt a nagyszabású kihívást. Nagyon is komoly „ellenféllel” állunk párbeszédben. A 16. században még a nagy Ricciék is meglehetősen lebecsülték a kínai buddhizmust. Igaz, Japánban volt misszionárius, aki nem tudta eltitkolni a zenbuddhizmus iránti csodálatát: „olyan kérdésekkel lepik meg ezek a boncok az embert, hogy talán még szent Tamás és Duns Scotus sem tudott volna nekik kielégítő választ adni”. így van ez most is: se Barth, se Rahner nem voltak még eléggé felkészülve a buddhizmussal folytatott komoly párbeszédre. Ez nem is csoda: még nem ismerjük annyira egymást, hogy teljes értelmű párbeszéd alakulhasson ki köztünk. Az Egyháznak újra meg újra át kell elmélkedni, mit jelent tulajdonképpen a sokat használt mondás: „az Egyházon kívül nincs üdvösség” (Szent Cyprian híres kifejezése). Milyen értelemben érvényes a szentírás szava: Isten minden embert üdvözíteni akar (ITim 2,4)? Mi Krisztus valódi szerepe a más vallásúak üdvözítésében? Feltételezve, hogy ezek a vallások is benne vannak Isten üdvözítő tervében (a II. vatikáni zsinat nagyon pozitívan nyilatkozott ebben a kérdésben), hogyan kell értékelnünk pl. Buddhát, Mohamedet meg a többi tiszteletreméltó vallásalapítót és egész népek, nemzedékek vezetőit (Konfúciuszt, Sinrant stb.). Csupa új, csupa érdekes, merész kérdés. Nem túlzunk, ha azt mondjuk: most kezdődik csak igazán az Istenről, az üdvösségről szóló valóban egyetemes, csakugyan „katolikus" teológia. Az első időkben a zsidók is hajlamosak voltak csupán a maguk szűk látókörű szemüvegén át nézni Istent, az üdvösséget, a többi nép testi-lelki boldogulását. A próféták kora volt az első, nagy próbálkozás a bezárkózott látásmódnak, a minden más hitű és más beszédű emberi az üdvösségből kirekeszteni igyekvő fal ledöntésére. Az újszövetségi írásokban már elég utalást találunk Isten egyetemes, minden gyermekét átölelő üdvözítő tervének felismerésére. Jézus már az egész világra küldi tanítványait, meghagyva, hogy „minden teremtménynek” (Mk 16,15) hirdessék az üdvösség örömhírét. Péterék mégis meghökkennek annak láttán, hogy a Szentlélek a nem zsidókra, a még meg nem keresztelt „pogányokra” is bőségesen kiáradt (ApCsel 10,45). Most meg azon csodálkoznak (és botránkoznak) egyesek, hogy a zsidókban, a mohamedánokban, a buddhistákban, a hindukban is jelen lehet, jelen van Isten, és hogy bennük is dolgozik (esetleg) a Szentlélek.
