A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-07-01 / 7. szám
317 (Folytatás a 308. oldalról) vegyen be mérget! És az Isten legfelsőbb tekintélyéről alkotott fogalom a tízparanccsal! Gratulálok a szegény asszonyoknak, akik ilyen férjet kapnak, az asszony így az áru pogány fogalmává süllyed. - Istenem, micsoda tévedés! Isten tudja csak, mi fog valójában bekövetkezni a népek életében, de mindenesetre minden okos ember sötéten látja a jövőt. A mennyei Atya akaratához simulva és a szenvedő Krisztussal egyre bensőségesebb egységben élő Batthyány nem tehetetlen szemlélője az eseményeknek. Már megszokta, hogy szüntelenül imádkozzék, és ezt a hatékony fegyvert ajánlja kortársainak is. Tudja, hogy végső elemzésben Isten a történelem ura, egyedül ő képes arra, hogy megváltoztassa a szíveket. Ó, ha az emberek imádkoznának! Minden politika, minden nyomorúság, minden jóra fordulna, csak ima, meleg, eget ostromló ima kellene a mennyei Atyához. Ő vár rá! - Ő akarja! - És a világ? - Ima és újra csak ima lenne a mi menekvésünk! Aztán ismét boldog családja felé fordul pillantása. Velük megalkotta a béke, az önzetlen szeretet és összhang boldog kis családegyházát. Szeretné őket megtartani ebben a békében és szeretetben. így imádkozik: Egy sokgyermekes apa, mint én, aggódva tekint a jövőbe. Ebben a mérgezett légkörbe éljék le életüket, ezek között a magas hullámok között tartson életük csónakja, viharra és zivatarra ügyet sem vetve, nyílegyenesen, el nem térülő kormánnyal Isten felé! Alázattal borulok le Isten jelenlétében, és könyörgök hozzá: „Uram segíts nekünk, különben elmerülünk!" Ekkor feláll az Úr a hajócskában, nyugalmat parancsol, és a tenger egyszerre tükörsima! 1926. december 31-én befejezi a naplóírást. íme, egy utolsó pillanatkép a családról, a harmonikus szeretetben élő Batthyány házaspárról: Szilveszter délutánt ünnepiünk: ólomöntés, gyűrűjáték és bűvész- mutatványok. - Következett még egy nagy áldás Te Deummal, hálaadásul jó Istenünknek azért a rengeteg kegyelemért, amit kaptunk. Este puncs volt, esperes úr az összes gyerekkel a zongorához ült, hozzá gramafon, ívi hegedűje, Lacika bendzsója, néhány mosdótál, és kezdődött egy óriási spektákulum, mert muzsikának nem nevezhetem. Háromnegyed 12-kor mégis mind elmentünk aludni, azért 12-ig még fennmaradtunk. Pontosan 12-kor letérdeltem és imádkoztam. Mami ugyanezt csinálta, anélkül, hogy tudtam volna. (Folytatjuk)
