A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-07-01 / 7. szám
305 MÚLT ÉS JELEN HORVÁTH SÁNDOR „Nem tudjuk mikor keletkezett a most 12 millió lakost számláló Tajvan sziget. Azt azonban tudjuk, hogy létezése óta 1965. július l-jén ásták itt az első magyar sírt egy Vas megyében, Szentivánfán született magyar misszionárius, Horváth Sándor S. J. számára.” így kezdte 1965-ben összefoglalóját az elhunytról egyik missziós rendtársa, Kerekes István. Horváth atya élete igazi misszionárius élet, halála igazi misszionárius halál volt. 24 évesen elhagyta Magyarországot, hogy Kínába jöjjön. 1926-ban érkezett a misszióba, ahol akkor még csak ketten voltak magyarok: P. Szarvas, aki a háború befejeztével visszament Magyarországra (lásd A Szív előző számát) és P. Gábor, aki napszúrás következtében alig 35 évesen 1932-ben meghalt. Horváth a misszió törzstagja lett. Először a kínai nyelvet, majd a teológiát kellett tanulnia. Mikor megérkezett a misszióba, még a régi rendszer járta: Wu Phei-fu, Csang Tao-ling, Yen Hai-shan stb. — a kiskirályok kora. Utánuk jött a kommunisták „hosszú menete” észak felé, az új hadsereg követte őket. 1932-33-ban a Sárga folyó öntötte el missziónk felét. Ekkor P. Horváth még mint fiatal skolasztikus Shienhsienben tanította a biológiát az ottani szemináriumban. 1932-ben szentelték pappá Kína legnagyobb városában, Shanghaiban. Utána innen Tamingba került, majd Puyang-ba külső missziós munkára. Jó munkás, erős szervezetű misszionárius volt, aki soha nem kereste saját kényelmét, a missziós élet áldozatait szívesen vállalta. 1937-ben megkezdődött a kínai-japán háború és már az első évben átvonultak missziónkon a japán csapatok. A háború végéig a japánokkal kellett küszködni, akik bár udvariasak voltak a misszionáriusokkal szemben, de a sok házkutatás, mindenféle engedélyek, melyekre szükség volt, ha valaki a híveit látogatni akarta, a jezsuita engedelmességet is próbára tették.
