A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
FIATALOKNAK AZ EGYÉN ÉS A KÖZÖSSÉG* DeRoth László 21 Egyedül vagyok! Egyedül érzem magam! Egyedül hagynak!... — hányszor halljuk ezt. De ha az ember mélyen belegondol az egyedüllét fogalmába, rájön, hogy ez elkerülhetetlen. Elkerülhetetlen, mert mindany- nyiunk egyén, egyetlen példány a teremtésben, unikum (nem az ital). Ilyen, mint én, az egész világon nem volt, ma sincs, és nem is lesz. Az életet, amit én élek, azt csak én élem, a világnézetem, a meglátásaim, az örömeim, a bánataim — kizárólag az én egyéniségem által — egyedülállóak. Nemcsak a gondolataim vagy az érzéseim egyedüliek, de az ujjlenyomatom is egyedüli, csak az enyém, ami megkülönböztet minden más egyéntől. Genetikai felépítésünk idézi elő azt, hogy nemcsak hogy nem hasonlítunk egymásra, de élettani felépítésünk is kimondottan különböző. A fertilizáció pillanatától egyének vagyunk, és ezt az egyéniséget hozzuk magunkkal a világba. És mintha ez mind nem lenne elég arra, hogy „unicumok” legyünk, mi mindnyájan egy külön környezetben, egyéni környezetben nevelkedünk fel és éljük le életünket, ami még hatványozza a különbséget az emberek között, tehát fokozza egyéniségünk egyediségét. Sokan nemcsak azt hiszik, hogy ennek így kell lennie, hanem hogy ez így van elrendelve. A keresztények ügy hiszik, hogy ez az Isten akarata, terve szerint van így. Ezért egyes teológusok ügy karakterizálják Istent, mint olyasvalakit, aki nagyon szereti a változatosságot, a változatosságban találja örömét. A pszichológusok — egyetértve vagy sem ezzel a keresztény magyarázattal — kivétel nélkül mind elfogadják egyéniségünk létét. Sőt, a lélekbúvárok életcélunknak tűzik ki, hogy ne csak passzívan hagyjuk megvalósulni teljes egyéniségünket, hanem aktívan törekedjünk egyéniségünk kibontakoztatására. Egyes teológusok ezt úgy fogalmazzák meg, mint „hivatást a teljes szabadságra”. Tehát hivatva vagyunk arra, hogy teljesen olyanná legyünk, amilyen egyénnek Isten teremtett. Egy pszichológus, Carl Jung, ezt a folyamatot úgy nevezi, hogy „individualizálódás”, egyéniesülés, egyéniesedés. Tehát hogy az ember a fejlődése során teljes egyéniséggé váljon. Legtöbben közülünk soha nem jutnak el e teljességhez, és sokan nem is jutnak messze az individualizálódásban. Többen vagy kevesebben nem tudjuk magunkat függetleníteni a családtól, a néptörzstől vagy a társadalmi ♦Ez az írás előadás formájában hangzott el a hamiltoni (Kanada) ifjúsági találkozón 1988. november 20-án.
