A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-04-01 / 4. szám
166 szintézise. Ha másért nem, már ezért a több egyéniségből álló közösség sokkal eredményesebb és — ami ma ritkaság — kreatívabb. A diktátor egy elgondolás szerint dönt, a szavazók kettő között választanak, de a konszenzus magában foglalja a közösségben lévő egyéniségek különböző elgondolásait. Az eredmény egy gyémánt, melynek csiszolt lapjain szikrázik a fény. A közösség realizmusának fontos tulajdonsága az alázatosság. Míg a meggyökeresedett individualizmus arrogáns, addig a megértő individualizmus a közösséget az alázatosságra vezeti. Amikor egymás tehetségeit értékelni tudjuk, akkor elértünk arra a pontra, hogy objektívan föl tudjuk mérni saját képességeink határait is. Ha egy közösség alázatos, akkor ez magával hozza, hogy elmélkedő is olyan formán, hogy vizsgálja, értékeli saját magát. így teljesebben ismeri önmagát, a világot maga körül és a kettőnek az egymáshoz való viszonyát. Ha én csak egy bizonyos fokú önismerettel rendelkezem, nehezen lehetek elmélkedő, s még a lelki és érzelmi fejlődésem is kétségbe vonható. Az önvizsgálat a kulcsa a felismerésnek. Plátót idézem: „Az életet, amelyet nem vizsgálnak, nem érdemes élni”. A közösségépítés folyamatában szükség van önvizsgálatra kezdettől fogva. Lee Iaccoca, a Chrysler autógyár rendkívül sikeres főigazgatója egyik könyvében gyermekkoráról írva megjegyzi: >yA mi családunk sokat imádkozott; minden vasárnap jártunk misére, és áldoztunk. Nem tudtam megérteni, hogy miért kellett mennem gyónni és áldozni, de ahogy fölnőttem, jobban megértettem. Nem arról volt kizárólag szó, hogy gondoljam meg és mondjam el hibáimat és bűneimet, hanem hogy kimondjam őket. Hogy a jót meg kel-lett különböztetni a rossztól, ez volt a legjobb terápia, amelyben valaha részesültem.” Semmilyen közösség nem várhatja el önmagától, hogy örökké egészséges marad. De mert elmélkedő, felismeri helyzetét, és mert reális, gyorsan kikerül a nehéz időszakból. Ha a közösségbelieket megkérjük, jellemezzék egy szóval, hogy érzik magukat a közösségben, a legtöbbje azt válaszolja: „Biztonságban érzem magam”. Ez ritka érzés. Eltölthetjük életünk javát úgy, hogy csak foszlányaiban éreztük biztonságban magunkat. Miért van ez így? — Miért ne lenne így? Nagyon ritka az a hely, ahol szabadon, felszabadultan lehetünk jelen teljes énünkkel és egyben elfogadottan. A valódi közösségben biztonságban érezzük magunkat, mert az a teljes lefegyverkezés helye. Nincs klikkeskedés, pártoskodás, veszekedés, mert egymást ismerve, meghallgatva és ünnepelve nő a közösségi szellem. Nézeteltérés ugyan van, viszont a konfliktusok fizikai és érzelmi vérontás nélkül oldódnak meg, bölcsességben és — ki merem mondani a szót — méltóságteljesen. A történelem konfliktusairól elmélkedve többször halljuk, hogy „ha meg
