A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-04-01 / 4. szám
164 aztán az öregek is csatlakoztak hozzájuk. A szegény japánoknak fogalmuk sem volt, mit vétettek ők ezeknek a jó népeknek azzal, hogy nem keresztény létükre a keresztények Istenétől kértek és kaptak áldást frissen kötött házassági frigyükre. A kis falu lakossága minden bizonnyal az árusoknak a templomból való kiűzésére gondolt (vö. Jn 2,13-17), mikor ilyen gorombán vetett véget a szépen kezdődő, vallásosnak látszó cselekménynek. Nos itt, Japánban más a helyzet, mások a körülmények is. Először is ez itt misszió. Az ilyen esküvők nagyon könnyen sok esetben az úgy nevezett „preevangelizáció" nagyszerű alkalmai és elindítói. Azaz meghívás a krisztusi világ közelebbi megismerésére. Másodszor nagyon is ökumenikus szellemű cselekedet: a nem keresztényeknek is kaput nyitni az Isten országába való bemenetelhez. S különben is Isten áldásának leesdése az ilyen jóakaratú emberek házasságára nagyon istenes dolog az Egyház részéről. De hogy ne legyen félreértés belőle, no meg hogy elkerüljük a vallással való kereskedésnek még csak a látszatát is, bizonyos feltételekhez kötjük ezeknek a házasságoknak a megáldását. Mert csakugyan csak áldásról és imádságról van szó, nem a házasság szentségéről. Az Egyháznak különben sincs joghatósága a nem keresztények fölött. A fiataloknak részt kell venni egy ismertető előadáson, amelyben mindezt megmagyarázzuk nekik: nem igazi házasságkötésről van szó, csak a házasság megáldásáról. Ui. mielőtt megkapnák ezt az áldást, be kell nekik jelentkezniük és meg kell esküdniük a japán előírások szerint. Erről aztán bizonyítványt kell hozniuk. Elvált feleket nem fogadunk el. Ezenkívül részt kell venniük egy előkészítő tanfolyamon. Ennek nem az a célja, hogy keresztények legyenek, hanem hogy megértsék, mit is ért az Egyház az igazi házasságon, a hitvesi hűségen, hogy mi is a házasság értelme és rendeltetése Isten elgondolásában. Szó van ilyenkor a házasélet különböző (orvosi, lélektani, erkölcsi) szempontjairól is. Sokféle módon történik ez az előkészítés. A legegyszerűbb esetben kb. 4 előadásban (egy hónap alatt) megmagyarázzuk nekik a leglényegesebb dolgokat. Egy másik lehetőség, hogy hat héten keresztül jönnek hetenként egy este, s ilyenkor kb. másfél órán keresztül keresztény házasok tartják meg nekik az információs előadásokat. A pap is ott szokott lenni, de neki alig kell az egész tanfolyam alatt hallatni a szavát. Én magam kétszer is részt vettem egy másfajta „jegyesoktatásban". Ez abból áll, hogy szombat déltől vasárnap délutánig kb. 40 pár elmegy egy közeli szállodafélébe a tengerparton. Tíz előadó foglalkozik velük ezalatt; tapasztalt házaspár, orvos, pszihológus stb. Az ő feladatuk a házasság, a (Folytatás a 173. oldalon)