A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-04-01 / 4. szám
160 Az az ígérete, hogy „minden nehézségben teljes erőmből segítségetekre leszek”, újra meg újra kicsengett anyjával folytatott beszélgetéseiből. Mindig azt kereste, hogyan szerezhetne örömet másoknak. Szeretete minden emberre kiterjedt. Ödön szobája előtt a folyosón keresztút volt. Nagyon sokszor elvégezte ezt az ájtatosságot. Néhány hónappal halála előtt, midőn egész családunk bizonyos nagy kegyelem megnyeréséért valóságos keresztútostromot intézett az éghez, azzal lepett meg bennünket, hogy egyik napon 21 keresztutat írt a jegyzékébe. A kérdésre, hogyan tette ezt, az volt a felelet: „Egész napon át imádkoztam. ” Életének utolsó ideje igazi kálváriajárás volt. Kimondhatatlanul sokat szenvedett... Vonásai a sok szenvedéstől egészen átszellemültek; úgyhogy mi, szülei, midőn szép, mennyországra érett lelkének ezen ideális fölfogását láttuk, csókoltuk kezeit, neki, aki gyermeki szeretettel és tisztelettel naponta többször is megcsókolta kezünket. Legsúlyosabb hányásai közt elismerte, hogy „kínos”, de rögtön hozzá is tette:,gázért nem baj! Megcsókolom a kezet, amellyel Isten magához vesz; elkészültem, hívhatsz már, amikor akarsz, készen vagyok ” Mindnyájunkat jóra buzdított. „Nektek most mindig jobbnak kell lennetek!” Hányszor okozott édesanyjának gondot, hogy tehetsége, élénksége és kötelességtudása mellett sem mutatott kimondottan semmiféle hivatáshoz vonzalmat. Tudtuk már, hogy hivatása, 21 évével, az ég volt. Fölgyógyulását utóbb már nem is tartotta kívánatosnak A halála előtti napon, mint mondá, négyszer beszélt Szűz Máriával. >yAnyus- kám, imádkozz, hogy minél előbb átjussak mert ma már kissé türelmetlen, ideges vagyok ” Utolsó óráit kizárólag Istennek szentelte. Utolsó szentáldozása után ezt mondta: „Most már szeretnék egészen egyedül lenni, egészen csöndben, egészen Istennel!” „Istenem, légy irgalmas hozzám, és fogadd legforróbb köszönete- met, amiért úgy intézted, hogy még ma, ma, még ma veled lehetek a paradicsomban. ” ,yAz ütőerem most úgy ver” suttogta, „hogy azt gondolhatnám, bomba robban szét a szobában. ” Utolsó perceiben még kedves énekét mondtuk el neki.
