A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-04-01 / 4. szám
161 Még egyszer fölpislogott az élet világa ezeknél a neki oly kedves szavaknál, és még jelét adta nagy örömének és meghatottságának: egy mély sóhaj, egy szelíd mosoly az arcán elárulták azt. Ekkor a főütőér megszűnt verni, végtagjai jéghideggé váltak, így feküdt, látszólag öntudatlanul, körülvéve imádkozó szeretteitől, kis feszületét szorosan átkulcsolva. Ekkor alig hallhatóan suttogta: ,rApuskám, olyan rettenetesen gyönge vagyok ” Az első hajnali sugár beragyogta a szobát, és békésen vetődött a fény az ágy mellett álló szépen díszített Szűz Mária-szoborra. Ekkor megmozdultak ajkai, és egészen érthetően hallottam: „Szentséges Szűz Mária, Istennek szent Anyja...” Mély öntudatlanság, és Ödön kilehelte ártatlan lelkét. Ödön mindig jelen van az egész család számára. Bárhová mennek, képét viszik magukkal, gyakran idézik szavait, kérik meny- nyei közbenjárását. Az 1926-os Napló is gyakran visszhangozza Ödön nevét, az apa fájdalommal egybeszőtt örömét. Karli ágya mellett — éppen influenzával fekszik — csináltam egy keretet Cikinek keretvágó gépemmel. A vágás, a ragasztás enywel, azután az üvegvágás gyémánttal, mindezt öröm látni a kicsinek, és a végén Ödön képe be volt keretezve. — Az én Ödönömé, akiről könyveket tudnék írni! Igen, az én Ödönöm! mennyire szerettem! annyi tehetség és főleg annyi istenszeretet! Misi és én leírtuk halálát a „Gróf Batthyány Ödön emlékezetére” c. könyvecskében. Sokan sírtak, mikor olvasták és gratuláltak, hogy ilyen fiúnk volt. — Hálás szívvel gondolunk Istenre, aki megadta a kegyelmet fölneveléséhez. Fönn az égben megemlékezik rólunk, és mindig megemlékezünk róla itt a földön, míg csak vele egyesülve nem dicsérjük majd örökké az Istent. Örömmel, hogy fiúnk volt érett koráig, és fájdalommal, hogy elveszítettük De csak rövid időre! Mert továbbsiet az élet folyója az dr. Batthyány László és első négy gyermeke
