A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-03-01 / 3. szám

116

Budapestre jött, nem is akart hallani az ígéretről. Kerkai mégis azt hitte, tovább tarthatja magát rugalmas politikájával. A bíboros viszont a megfontolt, de erélyes ellenállás útját választotta, amely a börtönbe vezetett. Kerkai ezt hibásnak vélte, valamint két másik rendtársa is. Arra hivatkoztak, hogy a Vatikán sem tartja helyesnek a prímás magatartását. Akkor budapesti rendházunk főnöke voltam. Igyekeztem Őket rábírni, mások előtt ne bírálják a prímást, bármit gondolnak is magukban. Sokan ugyanis már azt hitték, hogy egész rendünk a prímás ellenzéke, holott erről szó sem volt. Mivel tisztán akartam látni mi a Vatikán

megemlékezni... Ha váratlan pillanatban behívó érkezik, készséggel indulok... Élni és halni készen, Kerkai Jenő, S.J.”

Ez Kerkai Jenő egész egyénisége: természetfeletti beállítottsága, derűs lelkülete, elnyűhetetlen optimizmusa.

1969. május 7-ón agyór- gőrcs éri. Orvosunk, Kardas József atya vissza akarja hozni a kómából. Egyszerre csak riadt tiltakozás hal- lik föl tudattalanul a tudatalatti mélyből: „Csak semmi extrát..I Semmi kórház..., semmi operáció! Hagyjatok meghalni!” Nyilván attól félt, (Folytatás a 125. oldalon.)

fölfogása, 1946 őszén Rómába mentem orosz engedély nélkül. Ott történt a döntés, amely a három jezsuitát hallgatásra kötelezte, sőt a pesti házból is távozniuk kellett. Ezután lett Kerkai kaposvári házfőnök.

Miután a prímás börtönbe került, P. Jánosi és Barankovics István amerikai kocsin menekült az országból. Habár ennek okát nem értettem, rosszat sejtve siettem Kerkaihoz, és könyörögve kértem, meneküljön ő is, mielőtt elfogják. Ő azonban erre nem volt hajlandó, mivel egyrészt munkatársait nem akarta cserbenhagyni, másrészt meg volt győződve, hogy semmi vád nem terheli, s ezért a kihallgatás után nyomban szabadulni fog. Erre azt tanácsoltam neki, menjen legalább tárgyalni Czapik érsekkel. Mikor onnan visszajött, nem szólt nekem semmit. Másnap éjjel elhurcolta a rendőrség Kaposvárról. Valahol Fehérvár környékén súlyos baleset érte a kocsit, a vezető meghalt, Kerkai koponyatörést szenvedett. A rabkórházban meggyógyult, aztán zárt tárgyaláson sok évre ítélték. A börtönben tüdővészt kapott, a szabadságharc idején szabadult, de utána súlyos betegen megint börtönbe került. Vagy két év múlva engedték ki. Először Püspökszentlászlón a kitűnő hegyi levegőn gyógyult, majd Pannonhalmára ment a papi otthonba, ahol sok szenvedés után meghalt. Ma sem értem, miért remélte, hogy a KÁLÓT továbbélhet a szovjet rendszerben, holott a párt első célja volt az ifjúságot az orosz minta szerint nevelni.

Bizonyára remek apostoli munkát végzett volna a menekültek körében, ha annak idején hallgat rám. Mégis azt hiszem, önként vállalt szenvedése nagyobb dicsősége Istennek, mint minden alkotása, és akkor szolgálta legjobban a magyar jövőt, amikor fölbomló agya már alig működött Pannónia szent hegyén. Rajta is beteljesült a magyar végzet törvénye: itt tenni nem, csak halni volt esély. Isten azonban nem hal meg, és majd eljön az idő, amikor a szabad hazában ragyogni fog hős életének példája.