A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-03-01 / 3. szám
FIATALOKNAK 117 Az egyén és a közösség — III. DeRoth László A közösség kibontakozásának különféle formái vannak. A krízishelyzet gyakran összefogásra, közösségalakításra ösztökéli az embereket. Kisebb megnyilvánulása ennek az, amikor egy kórház baleseti klinikájának várótermében az ottlévők megosztják közös fájdalmaikat, félelmüket és reményeiket. A háború úgyszintén egy erős előidézője a közösség létrejöttének, éppen úgy azok között, akik otthon maradnak, mint azok között, akik a harctérre mennek vagy már ott vannak. A négyemeletes bérház, amelyben laktam Budapesten, a háború alatt egy láncbombát kapott, és a bunkerben több százan meghaltak, megsebesültek. Többek között én is, háromévesen lábtörést szenvedtem a ránk zuhanó téglaözöntől. A háború után sok évig hallottam a túlélőktől, hogy milyen ösz- szetartás volt, milyen segítőkész volt mindenki, hogy hány sebet kötözött szerető kéz, és hogy mennyi aggodalom vigasztalódott a közösségi szellem melegében. A magyar nemzet történelmében hány példa van az ország összefogására és a közösségi szellem kialakulására, amikor a nemzet bajba került vagy vérzett. A probléma az ilyen krízisközösségekkel, hogy amikor a krízis elmúlik, a közösségi szellem is elszáll. Egy nap a beteg a kórházból hazamegy, otthagyja a többit; a háború elmúlik és a szomszédok újból összevesznek; a nemzet kikerül a bajból és rövidesen három magyar négy pártot alapít, majd idővel minden magyar valamely más magyar szemében hazaárulóvá válik. Hozzánk közelebb, itt, Észak-Amerikában az Anonim Alkoholisták talán az egyik legfrappánsabb példa a krízisből alakult közösségre. A krízisszituációt állandóan szem előtt tartják azzal, hogy nem úgy beszélnek egymásról, mint „volt alkoholistákról”, vagy mint „kigyógyult alkoholistákról”, hanem mint „gyógyuló alkoholistákról”. Amit ezzel aláhúznak, az az, hogy a krízis állandó, mindig és mindenhol jelenlevő. Szükségérzetünk vagy tudatalatti vágyunk a közösség után annyira erős, hogy gyakran engedünk neki önkéntelenül akkor is, amikor nincsen semmi krízisszituáció. Emlékszem, amikor cserkészkoromban elmentünk egy háromnapos kirándulásra tizen-tizenketten, a csoportunk más volt elmenetelkor, mint visszajövetelkor. A kirándulók individualizmusa, a háromnapos együttlét, a közös élmények, a főzés, az evés, ill. zabálás, a közös sátor, a bekötött sebek, a tábortűz melege közösséget teremtettek. Nem céltudatosan
