A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-03-01 / 3. szám
Április 30. - HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA KRISZTUS VALÓDI KÉPE A szentmise olvasmányai: ApCsel 15,1-2.22-29: Úgy látjuk jónak, hogy ne rakjunk rátok több terhet a szükségesnél. Jel 21,10-14.22-23: Megmutatta nekem a mennyből az Istentől alászállt szent várost. Jn 14,23-29: A Szentlélek megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Ha magatok elé képzelitek Jézus Krisztus alakját, személyét, önkéntelenül is hogyan rajzolódik ki, hogy jelenik meg lelki szemetek előtt? Mint jászolban fekvő kisgyermek? Mint fiatal ácslegény? Mint férfi, akinek ajkán csüngnek, ha szól és példabeszédeket mond? Vagy inkább keresztre feszítve látjátok, amint a feszületek, a keresztutak ábrázolják? Ha így idézitek magatok elé Urunk alakját, olyan képet idéztek, mely egy bizonyos ideig valóban Krisztus képe volt, de a mai napon már nem az Úr Jézus képe. Olyanok vagytok, mint a túlságosan gyengéd mamák, akik oly elevenen őrzik nyolc-tízéves gyermekük képét, hogy felnőtt korában is gyermeknek látják. Való igaz, hogy Jézus jászolban fekvő kisgyermek volt. Csodálatos érzés gondolatban letérdelni a barlangistállóban, és így elmélkedni: íme, ezt tette Isten. A kicsinyek és a szegények Istene lett, olyan szelíd és olyan alázatos szívű... — és közben arra gondolni, hogy a karunkba vehetnénk. Hű a kép akkor is, ha Jézusra, a férfira gondolunk, akinek személyisége oly elevenen rajzolódik ki az Evangélium minden lapján, hogy ma is úgy hat ránk, ahogyan hallgatóira hatott. Mert úgy tanította őket, mint az az ember, akinek valóban megdönthetetlen a tekintélye, és nem úgy, mint ahogy megszokott tanáraink tanítanak. Olyan erővel kellene elmélyednünk a kereszt misztériumában, hogy Szent Pállal együtt kiáltsuk: Nem akarok semmi másról tudni, mint a megfeszített Jézus Krisztusról!...(1Kor 1,23). A gyermekkor, a prédikációk kora — az ünnepélyes hegyi beszéd vagy a tavon elhangzott családias hangú beszéd kora -, az éjszaka és a szenvedésekkel teli hat óra, amely halálát megelőzte - mindez Jézus életének csupán egy-egy rövid szakasza: 108