A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-02-01 / 2. szám
73 Molnár István Ín meg a kereszténységem A kertben járkáltam, és a rózsatöveket nézegettem. A tavasz- szal szemezte be őket apám. Egy kivételével mind megfogott. Épp egy ronda szőrös hernyót sepertem le az egyik rózsa- , tőről, amikor nyílt a kertajtó,és odapillantva a fák kő- ÚJABB zött, láttam, hogy a Kati volt vőlegényének az anyja siet be rajta. Mit akarhat? — Tudtam, hogy Kati a ve- KÉTSÉGEK randán van és vasal, én is elindultam hát a ház felé. A veranda előtt sűrű szőlőlugas terebélyesedik, *• a kertből nem látni be, de a bentiek sem látnak ki. Nem akartam hallgatózni, ez igazán nem szokásom, hanem becsületesen szembe akartam nézni a Feri anyjával, de olyan heves zokogás hallatszott ki, hogy önkéntelenül is megtorpanta lábam. Mi történt? — riadt föl bennem a kérdés. Aztán meghallottam, hogy mi történt. A Ferit baleset érte. Üzemi baleset. Az árammal volt baj. Persze vezetéket javítani csak az áram kikapcsolása után szabad. De akik a gépeken dolgoztak, jajgattak, hogy a kényszerszünet miatt kevesebb lesz a forint. Feri hallgatott a nyafogásukra, nem kapcsolta ki az áramot, felmászott a létrára, és ... és hogy pontosan mi történt, azt nem lehet tudni, de a két karját hirtelen szétlökte valami, s a létrával együtt hanyattesett. Rá a mögötte levő revolverpadra. Rettenetesen összeverte magát. Mentők vitték a kórházba, és soká tartott, amíg eszméletre tért. Mindezt könnyek között meséli az anyja. Kati csendben van, és magam is megdöbbentem a hírre. Kis szünet után megint az asz- szony hangját hallottam: — Élet és halál között van. Gyakran elveszti az eszméletét, és olyankor mindig csak téged emleget. Igen, Katikám, téged. A te nevedet mondogatja. Ismét csend támadt. Szinte láttam magam előtt a Feri anyjának zavart és riadt tekintetét, és a húgom szomorú és sápadt arcát. Aztán megint az előbbi hang: — Kati, te megmentheted őt! Igen, egyedül te hozhatod vissza az életbe. Katikám, gyermekem, ugye, eljössz? Ugye, meglátogatod?
